Órákig mindenki elsétált a 33 éves halálra vert nő mellett

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Órákig mindenki elsétált a 33 éves halálra vert nő mellett

Három éve dolgozunk ebben az irodaházban, sokkoltak a történtek. Főleg, hogy minden egyes nap arra sétálunk el, ahol megtalálták a nőt, és mi láttuk is a földön fekvő embert már tegnap délben, de annyira be volt takarózva, hogy a feje búbja sem látszott ki. Biztosak voltunk benne, hogy csak alszik

? mondta a Blikknek egy szemtanú, aki azt is hozzátette, se vérfolt, se más, bántalmazásra utaló jel nem volt látható a test körül. Akár egy napja is fekhetett holtan az áldozat.

Ahogy korábban megírtuk, egy 33 éves, hajléktalanként élő nőt öltek meg a Népfürdő utcában. A helyszíni szemle megállapította, a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt a sérüléseibe.

A környékbeliek döbbenten állnak az eset előtt, az irodaházak dolgozói ugyan gyakran látnak hajléktalanokat a Duna melletti parkban, elmondásuk szerint korábban sosem volt példa semmilyen erőszakos cselekedetre.

A rendőrséget kedd délután megerősítette, hogy a nő a súlyos bántalmazásba halt bele.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

folytatás

Legkedveltebb hírek
Beszélgetésük során aktuális külpolitikai kérdéseket érintettek ? közölte Havasi Bertalan
2020-02-17 16:02:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A kémvírus a csábító üzenetek után a telefonra telepítette magát, majd folyamatosan továbbította a sok tucat katona okostelefonjáról szerzett adatokat
2020-02-17 15:57:33 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az első tavaszi ülésnapon benyújtották a kifizetések felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot, amelyről csütörtökön szavazhat a ház
2020-02-17 15:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A kisgyerekeken kívül az idősek gondozását is megkönnyítheti a találmány
2020-02-17 15:45:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az USA elnöke azt mondta, nagyra becsüli a sikeres és nagyszerű magyar népet
2020-02-17 15:44:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon megbeszélést folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével ? közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn
2020-02-17 15:37:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez