A semmiből emeltek várost

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A semmiből emeltek várost

Miután Francisco Pizarro 1832-ben alig száz emberével legyőzte és fogságba ejtette, később pedig kivégeztette az utolsó inka uralkodót, Atahualpát, hozzálátott, hogy berendezkedjen a meghódított területen. Az első években formálisan még életben tartotta az Inka Birodalmat, új uralkodót, egy 17 éves, könnyen irányítható bábot is trónra emelt, de a háttérben már megtörténtek az előkészületek a spanyol közigazgatás bevezetésére.

Hol legyen a főváros?

Ennek fontos lépése volt egy megfelelő főváros kiválasztása. Az Inka Birodalom nagyvárosai, köztük a főváros, Cuzco viszont nem voltak megfelelőek Pizarro céljaira, mivel egyrészt nagyon távol voltak a csendes-óceáni kikötőktől, másrészt az Andok félelmetes csúcsai között, túlságosan magasan feküdtek (Cuzco például 3400 méter tengerszint feletti magasságban található).

Választása végül a Rímac folyó völgyére esett ? a terület közel volt az óceánparthoz, kivágható erdők és megművelhető sík területek vették körül, a folyó pedig bőséges édesvíz-utánpótlást is biztosított. Az is mellette szólt, hogy e vidéket nem sokkal korábban hódították meg az inkák is, így őslakosai minden bizonnyal kevésbé ellenségesen fogadták az új urakat, mint a birodalom belső területein élők.

Lima alapítása. Forrás: Wikipedia Limaq

Az alapításra 485 évvel ezelőtt, 1535. január 18-án került sor, a templom alapkövét maga Pizarro tette le, aki a települést Ciudad de los Reyesnek, azaz a Királyok Városának keresztelte el. A helyiek viszont a területet egy ? a spanyolok által később lerombolt ? jósda miatt Limaqként emlegették, ami nagyjából ?beszélőt? jelentett. Az elnevezést, immár a városra is alkalmazva, szép lassan a hódítók is átvették, az ő ajkukon viszont kicsit máshogy hangzott ? ma is Lima a város neve, de már az első spanyol térképeken is odaírták ezt a formát a hivatalos név mellé.

Lima hivatalosan 1543-ban lett a Perui Alkirályság fővárosa, és a következő két évszázadban látványosan fejlődött, főként a hegyekből érkező töméntelen mennyiségű nemesfém és más nyersanyag kereskedelmének hasznán. A spanyol gyarmatbirodalom hanyatlásával aztán lelassult a város növekedése, de a függetlenség 1824-es kivívása után is megmaradt az új állam, a Perui Köztársaság fővárosának. Hosszú stagnálás után az 1940-es évektől hihetetlen ütemben nőtt a város lakossága, mára az ország nagyjából 30 millió lakosának közel egyharmada, több mint 8 millió ember él itt.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az erdőkertesi férfi jogerősen bűnös kapcsolati erőszakban
2020-02-19 13:31:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Cansu boldogan igyekszik bálványa közelébe férkőzni
2020-02-19 13:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Eddig sosem látott feladatban kell helytállnia a versenyzőknek, hiszen ezúttal nem magukért kell küzdeniük, hanem egymásért! Ez rendesen felkavarja az eseményeket, hiszen egy teljesen új taktikát kell kidolgoznia a versenyzőknek
2020-02-19 13:16:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Válaszolt a legfőbb ügyész a volt perui magyar nagykövettel kapcsolatos egyik kérdésre
2020-02-19 13:15:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Két hónap múlva kezdődik az OFF-Biennále Budapest, amelynek öt hete alatt a résztvevő művészcsoportok tizenkét projekten keresztül járják körbe a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait
2020-02-19 13:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Törpicúr varázs pelusa / Törpös szellemirtók 
2020-02-19 13:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez