Tagadja bűnösségét a tolvajt felakasztó kiskunhalasi férfi

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Tagadja bűnösségét a tolvajt felakasztó kiskunhalasi férfi

Mindvégig tagadta a bűnösségét a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás során az a 39 éves kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta az ismerősét egy helyi tanyán két és fél évvel ezelőtt. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, a férfi nem tett beismerő vallomást a nyomozás során.

A 39 éves férfi azért állt bosszút a gyerekkori barátján, mert megtudta, hogy szerszámokat és üzemanyagot lopott a szülei garázsából. Ez úgy jutott a tudomására, hogy a haverja pont egy közös ismerősüknek adta el a lopott holmikat.

Az egyik éjszaka besurrant a férfi tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ezt követően egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően az udvari zuhanyzó  vasoszlopához vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi, hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék múlt héten fenntartotta az emberölési kísérlettel vádolt férfi letartóztatását szökés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség osztotta a törvényszék indokait, ezért a végzés helybenhagyására tett indítványt az ügyben másodfokon eljáró Szegedi ítélőtábla felé. Megkerestük a táblabíróságot is az ügyben, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az irat néhány napja már megérkezett hozzájuk, de még nem született döntés a letartóztatás fenntartásáról.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A világon most nagyon sokan home office-ra kényszerültek, vagyis otthoni munkára, de úgy néz ki, hogy nem megy mindenkinek könnyen az otthoni munkavégzés
2020-04-01 00:18:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A prosztatagyulladás a férfiak nemi váladékot termelő szervének duzzanatával járó, számos fájdalmas és kellemetlen tünetet okozó betegsége
2020-04-01 00:00:31 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A prosztatagyulladás nem csak azért megterhelő, mert fájdalmakkal jár
2020-04-01 00:00:22 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mivel jár a prosztatagyulladás? A prosztatagyulladás gyakori probléma a középkorú férfiak körében, diagnózisa és kezelése számos nehézséggel jár, és sok türelmet igényel mind az orvos, mind a páciens részéről
2020-04-01 00:00:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Emőke elmeséli Müllernek, hogy Roland ébresztette rá, hogy neki kell változnia ahhoz, hogy mások elfogadják
2020-04-01 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Terra bocsánatot akar kérni Elenától, amiért kifakadt a keresztelőn és elmondani neki, amin keresztül megy
2020-03-31 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez