Kirúgták az időkérés alatt a bíróra panaszkodó röpiedzőt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kirúgták az időkérés alatt a bíróra panaszkodó röpiedzőt

Felmentették a munkavégzés alól Hollósy Lászlót, a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának vezetőedzőjét. A szabolcsi klub közleménye szerint a szakember szerződését az együttest működtető Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. vezetése mondta fel, az okokat azonban nem részletezték. A klub megköszönte a vezetőedző munkáját és további sok sikert kívánt neki.

A szakember utódja az eddigi másodedző Németh Szabolcs lett, aki a szezon eleje óta dolgozik a szabolcsi csapatnál.

A korábbi szövetségi kapitány Hollósy közel két éve, 2018 márciusában vette át a Nyíregyháza irányítását, mellyel kétszer Magyar Kupát nyert, kétszer pedig bajnoki ezüstérmet szerzett. A nyírségiek a mostani idényben is eljutottak az MK-fináléba, ott azonban múlt csütörtökön 3-1-re alulmaradtak a bajnok Vasassal szemben ? ezen a mérkőzésen volt egy emlékezetes megoldása, amikor az időkérés alatt panaszolta be a játékvezetőt a szövetségnek. Egy héttel korábban a CEV Kupától öt mérkőzéslabdáról, aranyszettet követően búcsúztak.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

folytatás

Legkedveltebb hírek
Azért azok, akik a koronavírussal viccelődnek, gondolkodjanak kicsit el magukon! Emberek halnak bele a járványba, mások elveszítik a munkájukat, mi olyan vicces ezen? ? a koronavírus-járvány hazai beindulásakor több ehhez hasonló kiírással találkoztam a közösségi médiában
2020-04-10 20:02:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
?Piszok jó volt látni, hogy ugyan senki nem tud semmit erről a vírusról, de a dokik és az ápolók nem pánikolnak? Kijárási korlátozás: nem a budapestiek a legrenitensebbek, Pest és Fejér megyében is vannak gondok Félnek a VIII
2020-04-10 20:00:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mikor Al és Peggy családi találkozóra mennek, Kelly barátja véletlenül felgyújtja a kanapét
2020-04-10 19:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mivel több sérült is van a csapatoknál, különösen a lányoknál, ezért átalakul a Medál játék
2020-04-10 19:48:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Csibi Gergő egyrészt szomorú a Párbaj miatt, másrészt viszont örül, hogy megküzdhet Dáviddal vagy Zozoval, bár bevallotta, jobban örült volna annak, ha ezt inkább egy Medál játék során tehette volna meg
2020-04-10 19:46:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
210-zel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon, így összesen már 1190 regisztrált fertőzött van
2020-04-10 19:43:43 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez