Krizsó Szilvia: Megcsömörlöttem attól, ami zajlik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Több új projektje indul a közeljövőben, és ezek mindegyike online. Kiszeretett a tévéből?

A tévé örök szerelem, csak haladni kell a korral. Ugyan nem hiszek előző életekben, de ha mégis lennének, akkor én valószínűleg ott ragadtam a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján, és nem annyira engedtem be a huszonegyedik század vívmányait az életembe. Ez azt is jelenti, hogy a Facebookon úgy vagyok jelen, mint Mátyás király meséjében: igen is, meg nem is. Néha eszembe jut, hogy úristen, három hete már semmit nem posztoltam a hivatalos oldalamra, jesszusom, mit tegyek ki?! Nincs olyan értelemben vett közléskényszerem, hogy mindig mindent megosszak, ráadásul ezeken a közösségi oldalakon össznépi dicsekvés zajlik, és ennek nem szeretek részese lenni. Úgy gondolom, fényezzenek mások, ne én készítsem el saját magam élő szobrát. De közben arra is rá kell jönnöm, hogy aki kimarad, lemarad, vagyis muszáj egy-két dolgot kitenni. A magánéletemről így sem osztok meg semmit, nem rakok ki a családi nyaralásról meg a reggelimről fotókat, nem akarom osztani az észt sem, de mivel jövőre már egy elég kerek évfordulót fogok ünnepelni, és utána még legalább húsz-harminc évig mindenképpen dolgoznom kell, nem tehetem, hogy bezárkózom az elefántcsonttoronyba. És ha már úgyis muszáj kimenni, jött az ötlet, hogy nézzük meg, hogy is működik ez az online platform.

Ebben van most egy sor új tanulnivaló is.

Abszolút. Bár egy videós felvétel nem különbözik attól, amit a tévében csinálunk, kamera ? kamera, lámpa ? lámpa. A podcast ebben az értelemben érdekesebb, mert félig-meddig olyan, mint egy rádiós műsor, de van egy sokkal szigorúbb terjedelmi korlát, és nekem azt kell megtanulnom, hogy ebben a formátumban ne akarjak mindenkiről mindent megmutatni, mert másokkal szeretek hosszan dicsekedni, de itt kénytelen leszek korlátok közé szorítani magamat is, meg a vendégeimet is.

Abban, hogy eljött a tévétől, volt valamennyi előre menekülés?

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor oda se mentem, meg el se jöttem. Mert ugye mi történt? Egy színházi talkshow-t csináltam hét éven keresztül, és aztán az ATV megkeresett, hogy szeretnék, ha ez a képernyőjükön megjelenne, így lett ebből egy egyszerre színházi és tévés talkshow azzal, hogy így nyilván sokkal több szempontnak kellett megfelelnie, mint amikor csak a színházban voltunk. Három évadot élt meg a tévében, de mégsem tudnám azt mondani, hogy vége, mert az ATV Spiriten folyamatosan mennek az ismétlések, tehát inkább úgy fogalmazok, hogy ez egy létező műsor, csak már nem kerülnek közé új darabok. Különben ha lenne lehetőségem valamilyen tévés dolgot csinálni, nagyon szívesen vállalnám, de ahhoz az kell, hogy érezzem benne az értéket. Ha valaminek van hozzáadott értéke, akkor abba belevetem magam a ? saját agyamra menő ? maximalizmusommal, de most egyelőre nincs ilyen. Máig sokan kapacitálnak, hogy csináljak politikai műsort, de az meg nem érdekel, így nem vállalok ilyet.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Miért nem?

Mert amikor eljöttem az MTV-től, akkor megfogadtam, hogy egy életre leszámoltam a politikai újságírással, és ehhez nem csak elvi okokból tartom magam. Egy percig sincs olyan vágyam, hogy beüljek egy stúdióba politikusokkal beszélgetni. Megcsömörlöttem attól, ami zajlik. Ma már a kérdezésnek semmilyen értéke nincs. Hiába kérdezek valamit, a válaszoknak semmilyen következményük nincs, ráadásul, akiknek valódi kérdéseket lehetne feltenni, azok nem állnak oda, hogy megkapják ezeket a kérdéseket, innentől kezdve az egész csak egy játszadozás. Játszani meg legfeljebb itthon szeretek, kártyázni a családdal vagy a barátokkal, de az életemet inkább értelmesebb dolgokkal töltöm.

Mit lehet tudni a két most érkező új projektről?

A Bárkiből Valaki egy üzletemberekkel folytatott beszélgetéssorozat, amiről azért gondoltam, hogy izgalmas lehet a szélesebb közönség számára is, mert úgy látom, hogy az üzletemberektől nagyon sok dolgot tudunk megtanulni a saját életünkre vonatkozóan is. Az, hogy kiből lesz ?valaki?, nagyon sok tényezőtől függ, beleértve azt, hogy honnan indult, kik veszik körül, mik az álmai, amiket szeretne megvalósítani. Az is érdekel, hogy ki mekkora árat fizet azért, hogy ismert és elismert üzletember legyen, hiszen ez is döntés kérdése. A másik, amiért ezt szerettem volna elindítani, hogy szemléletváltást tudjak elérni. Csaknem húsz éve tartok különböző témában tréningeket az üzleti szférában, dolgozom felsővezetőkkel coaching-folyamatokban, adok tanácsokat, közben készítek interjúkat, így nagyon széles körben ismerek üzletembereket. Azt gondolom, hogy miközben a tudásuk, a szorgalmuk, a kitartásuk révén sokan közülük igazi példaképek lehetnek, mégis valahogy negatív megítélése van az üzletember, pláne a vállalkozó szónak, és ez ellen szeretnék tenni. Legyünk már büszkék mások sikereire, tanuljunk tőlük, lessük el, amit lehet, és ne irigykedjünk, ne legyünk rosszindulatúak, mert ezzel csak magunknak ártunk. A másik, amit az nlc.hu-ra csinálunk, egy videós formátum, amiből podcast is lesz különben, az Köztünk szólva ? Krizsó Szilvia és Náray Tamás beszélgetése címen fut majd. Tamással nagyon régóta ismerjük egymást, nagyon régóta jóban vagyunk. Háromszor is volt a vendégem a talkshow-mban, és mindig nagy sikert arattunk a nézők körében, mert van közöttünk valami olyan kémia, ami miatt nagyon jól tudunk egymással beszélgetni. Itt nem a klasszikus kérdező szerepében leszek, inkább olyan lesz az egész hangulata, mintha a nézők ott teremnének a nappalinkban, és bele tudnának hallgatni egy intim beszélgetésbe.

A 24.hu-s podcastba kik jönnek már biztosan?

Már meg is csináltam a felvételt Gerendai Károllyal és Kürti Sándorral. De szeretnék beszélgetni Lantos Csabával, Oszkó Péterrel, Lakatos Péterrel, Jaksity Györggyel, Kósa Erikával, Mérő Lászlóval, és folytathatnám még a sort. Kíváncsi vagyok jó pár üzletemberre, de mivel ők még nem tudják ezt, egyelőre nem osztanám meg a nevüket. Olyan emberekkel szeretnék beszélgetni, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Az életfilozófiájuk érdekel, azt is szeretném megmutatni, nem csak az életútjukat, és persze azokat a tényezőket, amelyek formálták a karrierjüket. Például hogyan hoznak döntéseket, tudnak-e folyamatosan tudatosak lenni, kell-e egyáltalán az állandó tudatosság, vagy utólag megmagyarázzuk, hogy milyen tudatosak voltunk, miközben valójában sodródunk ? ezek a kérdések foglalkoztatnak. És ezek mögött a kérdések mögött ott vannak az emberek. Amikor írok erről a műsorról, akkor az üzletembernél az ?üzlet?-et zárójelbe teszem, mert számomra épp az a lényeg, hogy nézzünk az üzlet mögé, és lássuk meg ott az embert.

A sodródás versus tudatosság kérdése az ön karrierjével kapcsolatban is felvetődhet.

Én folyamatosan sodródok szerintem. Nem áltatom magam egy percig sem azzal, hogy nagyon tudatos lennék, mert ha az lennék, akkor már olyan Facebook-oldalam lenne, meg Instagramom, meg sok minden másom? miközben nincs. Nem gondolom ezt követendő példának, sőt, de azért az élet nekem mégis mindig kínált olyan lehetőségeket, amiket megragadtam, és bejöttek. Ez a két új projekt az első olyan, ami úgy jött össze, hogy mikor azt gondoltam, hogy én ezeket az ötleteimet azért valakinek csak elmesélném, meg is tettem. És nagyon örülök, hogy megvalósulhatnak. Lehet, hogy most értem meg arra, hogy a tudatosság útjára lépjek, mert eddig tényleg sokszor csak sodródtam. Amit viszont azért nem bánok, mert egyszer beszélgettem Müller Péter Sziámival, és mondtam neki, hogy annyira tetszik, hogy ezt is megcsináltad, meg azt is, amazt is, mire azt válaszolta, hogy nincs ebben semmi tudatos, azt csinálja, amihez kedve van, aztán majd lesz belőle valami. És tulajdonképpen lehet, hogy ez a titka. Gerendai Károly mesélte, hogy az üzleti befektetései mindig a saját vágyaiból indultak ki, abból, hogy mit szeretne csinálni. Például szeretett volna itthon elmenni egy Michelin-csillagos étterembe, de nem volt. Hát, legyen! Összehozta. Vagy szerette volna itthon is élvezni a tengerparti nyaralás feelingjét. Csinált egy strandot. Hogy a mindenki által ismert Szigetről már ne beszéljek. Volt valami a fejében, amit szenvedélyesen akart, ezt a szenvedélyt lefordította az üzlet nyelvére, és miután megvalósultak ezek a vágyak, azokkal együtt élvezi, akiknek csinálta, például azoknak az embereknek, akik szintén szívesen ennének egy Michelin-csillagos étteremben.

Az most egy létező trend, hogy sikeres tévés figurák átköltöznek az online térbe. Most hirtelen Kadarkai Endre jut eszembe, vagy Hajós András a Dalfutárral. Mi lehet e mögött?

Szerintem egyszerűen annyi, hogy kinyitottuk a szemünket. A tévét gyakorlatilag mindenki temeti. Mondjuk az elmúlt húsz évben mindig temették. Az biztos, hogy ha a fiatalokat akarod megszólítani, akkor azt a tévén keresztül már nem lehet. Bár szerintem én az online térben sem fogom tudni megszólítani a huszonéveseket, de nem is gond, mert a negyvenesek jöhetnek velem az úton jó sokáig. Bennük gondolkozom, mert ők is elkezdtek sokkal aktívabbak lenni online. Arról nem is beszélve, hogy ?ahogy előbb mondtam ? a tévében most nincs terem, tehát meg kellett teremtenem azt a platformot, ahol megvalósíthatom az elképzeléseimet. És még az is lehet, hogy csinálok magamnak végre egy rendes honlapot, sőt elkezdett bennem az is motoszkálni, hogy bizonyos dolgokról megírnám a gondolataimat is. Már a címe is megvan a fejemben, de azt majd csak akkor mondom el, ha megszületett az első írás. És érdemes lenne azt is megmutatni, hogy milyen típusú tréningeket csinálok, mert erről se beszéltem soha nyilvánosan, így sokan a mai napig nem tudják, hogy milyen témákban lehet megkeresni engem. Hozzáteszem, hogy értéknek tekintettem, hogy szájhagyomány útján keresnek meg az ügyfelek, és én soha nem kopogtam be sehova, de ha tényleg hosszú távon akarok gondolkozni, ez nem sokáig mehet így. Eközben ugyanakkor ott van bennem az is, hogy a legfontosabb mégiscsak Luca, vele szeretnék minél több időt tölteni, így tudatosan korlátozom magam, és csak addig gondolkozom az önmegvalósításon, amíg ő iskolában van, mert este már vele szeretnék lenni.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Viszonylag későn, már érett felnőtt nőként kezdte a tévés karrierjét, nem pedig éppen hogy kiesve az iskolapadból kellett boldogulnia ebben az elég gyilkos világban. Segített ez abban, hogy megóvja a belső világát, a személyiségét?

Inkább az játszott szerepet ebben, hogy amikor a Duna TV-hez kerültem, ott rögtön egy induló politikai műsornak lettem a műsorvezetője és felelős szerkesztője, és az, hogy politikával kell foglalkozni, önmagában egészen más mentalitást, felkészülést és megítélést jelent, az összes előnyével és hátrányával. Aki politikai újságírással foglalkozik, rögtön megosztó személyiség lesz, bár nekem szerencsém volt, mert akik értő szemmel néztek, elfogulatlannak láttak, pártállástól függetlenül. Sokan szerettek, tartottak etalonnak, miközben persze voltak olyanok is, akik egyáltalán nem. De az az igazság, hogy ha tizennyolc vagy húszévesen kerülök a tévé közelébe, akkor sem hiszem, hogy más lett volna a helyzet, máshogy álltam volna a dolgokhoz, mert mindig érettebb voltam, mint a korosztályom, mindig komolyabbnak tűntem, miközben mindig védtem a határaimat. Azt hiszem, az fontos része a személyiségemnek, hogy miközben szeretem ?mutatni magam?, ezt soha nem öncélúan tettem. Imádok humorizálni, poénkodni, röhögni, de egy politika műsorban ennek nem volt helye. A Krizshow-ban aztán megélhettem az önfeledt nevetés örömét, hozzátéve, hogy számomra az is mindig fontos volt, hogy kérdezőként ne én legyek a főszereplő, ne akarjak rátelepedni a műsorra, a riportalanyra.

Pedig sokáig vágyott a főszerepre.

Igen, gyerekként az volt az álmom, hogy színésznő leszek. Nem próbáltam meg, és ezt sokáig sajnáltam. De néhány éve részt vettem egy rendezvényen, ahol úgy hozta az élet, hogy rengeteg pesti és vidéki színész jött össze, és annyian voltak köztük a megkeseredett, meg nem értett művészek, hogy rájöttem, ebben a közegben nem tudnék igazán létezni. Mert ha nem te vagy Blaha Lujza reinkarnációja ? miközben sokáig azt hittem, hogy nyilván én vagyok, csak soha nem tudtam bebizonyítani ?, akkor nagyon nehéz sorsa és élete van egy színésznek. És ha visszamegyek oda, hogy nekem milyen fontos a család, akkor például nem tudnám elképzelni, hogy örömet okozna, hogy a hétköznapjaim estéit a nappalim díványa helyett egy színpadon töltöm. Mert hiába van a végén tapsvihar, a legnagyobb siker nekem mégis az, hogy szerető család vesz körül, amiben nekem is nagy szerepem van.

 

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Bodnár Judit Lola korábbi cikkei Harrison Ford esete a pixelkutyával a filmben, ami minden perccel egyre rosszabbnak tűnikEgy igazi női véreb védi Amerika leghírhedtebb szexuális ragadozójátEmberi életekbe gyalogolunk bele anélkül, hogy belenéznénk a másik szemébe
folytatás

Legkedveltebb hírek
Újra általánossá válnak a korlátozások Európában, mert egyre több vezető ismeri fel: a mostani hullám, a tavaszinál is súlyosabb lehet
2020-10-28 17:34:15 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A főorvos szerint az egyéni felelősség a legfontosabb
2020-10-28 17:09:13 | Hozzászólások: 0 | Népszava
2020-10-28 17:04:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Hays Cooper szelleme felfedi Walker előtt az 1866-ban elrejtett, a Cooper-aranyként elhíresült kincs titkát
2020-10-28 16:50:40 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Morena megkéri Yagót, legyen türelemmel a titkát illetően
2020-10-28 16:48:47 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez