Megszüntetné az évi 10 percet dolgozó bizottságot a Kutyapárt elnöke

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megszüntetné az évi 10 percet dolgozó bizottságot a Kutyapárt elnöke

Felszámolná a vagyonnyilatkozat-ellenőrző bizottságot a hegyvidéki önkormányzatban  Kovács Gergely, a Kutyapárt helyi képviselője ? írja az azonnali.hu.

Kovács szerint probléma, hogy idén nagyjából tíz percet üléseztek, amiből szerinte két perc volt az érdemi munka, a többiben arról beszélgettek, hogy eltölthet-e egy hetet a képviselőknél, hogy felmérhesse értékesebb vagyontárgyaikat. A négy hegyvidéki vagyonnyilatkozat-ellenőrző havi 80 ezret kap, míg az elnök ennek a dupláját, 160 ezer forintot, a bizottság viszont csak évente egyszer ülésezik.  Magyarán a rendes tagok összesen 960 ezer forintot kapnak ezért a munkáért.

Kovács az Azonnali megkeresésére elmondta: ő a bizottsági elnöki tisztségért járó tizenkétszer 160 ezer forintos (azaz 1 920 000 forintos) éves fizetést felveszi, viszont olyanoknak fogja adni, akik valóban tesznek valamit az átláthatóságért, például az Átlátszónak vagy a K-Monitornak. Emellett pedig a bizottság elnökeként legfontosabb feladatának a bizottság megszüntetését tartja. Az évi nettó tíz percet dolgozó bizottság ugyanis évente 5,76 millió forintjába kerül a hegyvidékieknek, egy négyéves ciklus alatt ez az összeg már 23 millió 40 ezer forint ? írja az azonnali.hu.

Megváltoztunk, ez már nem csak egy viccpártEllenzékről, parlamentről és az önképükről is beszélgettünk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két legismertebb arcával, Ferencváros alpolgármesterével, Döme Zsuzsával és a hegyvidéki önkormányzat képviselőjével, a párt vezetőjével, Kovács Gergellyel, akik történetesen egy párt alkotnak.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Brutális rablást rögzített egy biztonsági kamera az oroszországi Szeverodvinszkben
2020-03-29 14:18:05 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Közel-Keleten is nőtt vasárnap a SARS-CoV-2 vírussal megfertőződöttek és a halottak száma, a térségben továbbra is Iránban a legsúlyosabb a helyzet, ahol már 2640-en haltak meg, több mint 38 ezren pedig elkapták a kórt ? írja az MTI
2020-03-29 14:12:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A koronavírus terjedése és az ennek következtében kialakult veszélyhelyzet egyre több embert tölt el aggodalommal
2020-03-29 13:54:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A tokiói olimpia szervezői arról tákékoztattak, hogy a március 12-én hagyományos keretek köztt Olümpiában fellobbanott olimpiai láng, amelyet hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át az athéni Panathinaikos Stadionban, jelenleg Fukuokában örzik
2020-03-29 13:43:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés vétsé
2020-03-29 13:33:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Amerikai reality sorozat
2020-03-29 13:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez