Csak a legjobban keresők szedték meg igazán magukat az elmúlt években

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Csak a legjobban keresők szedték meg igazán magukat az elmúlt években

Nagyon szereti világgá kürtölni a magyar kormány, hogy milyen irtózatos tempóban nőnek a bérek. A minap az volt a nagy hír, hogy immáron 400 ezer forint fölött van az átlagkereset. Bruttóban.

A dolog szépséghibája, hogy ez a béradat úgy jön ki, hogy csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégeket és a közszférát nézik, az ott dolgozók keresetét átlagolja a statisztikai hivatal. Vagyis sok százezer ember, aki mikrocégeknél vagy egyéni vállalkozóként dolgozik, kimarad ebből a számításból, márpedig a legkisebb cégeknél alkalmazottak jellemzően rosszabbul keresnek, mint a nagyobb cégeknél levők.

És az átlagbér kevésbé jól adja vissza a jövedelmi viszonyokat. Inkább szokás az úgynevezett medián bért is mellétenni: ez az a kereset, amelynél ugyanannyi ember keres kevesebbet, mint ahányan többet. A medián bér az átlagkeresettől Magyarországon havi sok tízezer forinttal elmarad.

A helyzet koránt sem annyira rózsás, ha egyrészt a medián bér alakulását nézzük. Másrészt pedig ha az országhatárokon túlra tekintünk.

A magyar medián bérek reálértékben feleannyival nőttek 10 év alatt, mint a többi visegrádi országban, és csak a legjobban kereső felső 5, illetve 1 százalék béremelkedése haladta meg jelentősen a szomszédokét, ahol épp fordítva, az alacsony keresetűek jövedelmi felzárkózása történt – vette észre Vakmajom. (Gazdasági ügyekre, összefüggésekre mutat rá a Facebook-oldal, profi közgazdászok csinálják.) Ez a 2008-2018 közötti időszakra jellemző. Mindez pedig az Európai Bizottság országjelentéséből derül ki. (10-11. oldalon van a béremelkedésre, munkaerőpiacra vonatkozó összefoglaló.)

A magyar medián bérek reálértékben feleannyival nőttek 10 év alatt, mint a többi visegrádi országban, és csak a…

Közzétette: Vakmajom2020. február 26., szerda

Kiemelt kép: Fotó: 24.hu/Berecz Valter

folytatás

Legkedveltebb hírek
A hegyen végre véget Hans és Anne között a viszály
2020-03-29 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Dean Parisot Szereplők: Anthony Hopkins, Bruce Willis, John Malkovich, Helen Mirr
2020-03-29 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Bradley Walsh Szereplők: Linda Kash, Julie Marie Berman, Andrew Walker
2020-03-29 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Dézsi Csaba Andrást is tesztelték koronavírusra, hétfőn kapja meg a vizsgálat eredményét
2020-03-29 22:43:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A halál körülményeit orvosszakértő állapítja meg
2020-03-29 22:35:35 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez