Külső robotváz rövidítheti le a végtagbénulás gyógyulását

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Külső robotváz rövidítheti le a végtagbénulás gyógyulását

Február 27-én első alkalommal rendezték meg Magyarországon a Digital Health Summit elnevezésű digitális egészségügyi szakmai fórumot, ahol bemutatták napjaink egyik legfejlettebb digitális egészségügyi megoldását, az Ekso Bionics által fejlesztett exoskeletont. A robottechnológiára épülő, hordható külső váz hatékony segítséget nyújthat például egy stroke-ot követő végtag-bénulás rehabilitációja során, nagyban rövidítve a terápiával töltött időszakot.

Fotó: Vodafone

Az Ekso Bionics mesterséges vázaiba a Vodafone IoT (Internet of Things, avagy a dolgok internete) megoldását építették be, ennek köszönhetően az orvosokhoz azonnal eljutnak az eszköz által összegyűjtött adatok, akik így hatékonyabban tervezhetik a jövőbeni gyakorlatokat azok pontos hatásának ismeretében. Az IoT szenzorok által továbbított adatok mélyebb betekintést engednek az eredményes terápiák folyamatába és hamarabb kiszűrhetők segítségükkel az eredménytelen kezelések.

Ahhoz, hogy az IoT megoldások tömegesen elterjedhessenek az iparban, egészségügyben, oktatásban és a hétköznapokban, elengedhetetlen az 5G hálózat, ami stabilan és nagy kapacitással tudja biztosítani az eszközök közötti folyamatos kommunikációt. Az egészségügyben emellett különösen nagy hatása lehet 5G hálózat megjelenésének, hiszen a minimális késleltetésnek köszönhetően a távdiagnosztikai megoldások és a távsebészet elterjedését is lehetővé fogja tenni a jövőben.

?Az elmúlt évtizedben a Vodafone Csoport az egészségügyi szektorral közösen világszerte azon dolgozott, hogy a különböző terápiák hatékonyságát az IoT technológia segítségével javítsa. A technológiának köszönhetően az egészségügyi szakértők és intézetek új terápiás programokat dolgozhatnak ki, amivel megkönnyítik az orvosok döntéseit, javul a páciensek komfortérzete és emellett drasztikusan csökkenhetnek a kórházi költségek. A Vodafone célja az, hogy a különböző iparágakat támogassa a technológia segítségével, mind közül azonban kiemelkedő szerepben van az egészségügy, hiszen semmi nem lehet fontosabb, mint az élet és az egészség.? ? mondta el a kerekasztal-beszélgetésen Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Amanda Nelson és az exoskeleton. Fotó: Vodafone

A vállalat számos területen segítette IoT és egyéb digitális megoldásaival az egészségügy fejlődését ? Magyarországon idén indították el a mentőhívás folyamatát optimalizáló és felgyorsító ÉletMentő alkalmazást, amit a januári bejelentés óta már közel 400 000-en töltöttek le. A tavalyi évben egy OncoVR nevű, virtuális valósággal foglalkozó megoldást támogatott a szolgáltató, ami daganatos betegség kezelése idején teszi elviselhetőbbé gyerekek számára a korházban töltött időt. Ebbe a sorba csatlakozott most az exoskeleton Budapesti bemutatása.

Birkás Péter korábbi cikkei Megvannak a PlayStation Plus márciusi ingyen játékaiÚjra működik az OTP mobilos appjaA Sony bemutatta a legszerencsétlenebb nevű okostelefonját
folytatás

Legkedveltebb hírek
DualSense-nek hívják. Funkciókban és kinézetben is más, mint az eddig megszokott kontrollerek. Ezt
2020-04-07 22:34:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Egy folyamatosan frissülő térképet helyeznek a hírfolyamba, amellyel követhető lesz a járvány terjedése
2020-04-07 20:36:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A 12. századi uralkodó a canterburyi érsekkel rendkívül heves ellentétbe keveredve azt is kilátásba
2020-04-07 19:49:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Ez a harmadik olyan vakcina, amelyik a klinikai vizsgálatok szakaszába léphetett
2020-04-07 19:23:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Androidon is úgy fog kinézni a facebookos hírfolyam, mint amilyet az iPhone-használók látnak most
2020-04-07 18:23:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Egy új kutatás szerint. Az alapos fertőtlenítést viszont továbbra sem bírja a kórokozó.
2020-04-07 17:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez