Megtévesztés miatt vizsgálja a Vibert a versenyhatóság

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megtévesztés miatt vizsgálja a Vibert a versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított annak kiderítésére, hogy a Viber alkalmazással kapcsolatos egyes kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelennek minősültek-e.

A vállalkozás ugyanis a szolgáltatásról azt állítja, hogy ingyenes – írja közleményében a GVH. A rendelkezésre álló információk alapján azonban az alkalmazás elérésének feltétele, hogy a fogyasztói regisztráció, illetve a szolgáltatások használata során a fogyasztók adataikat a vállalkozás rendelkezésére bocsássák. Valószínűsíthető, hogy az adataik átadásával a felhasználók ellentételezést nyújtanak a szolgáltatásért,

tehát a vállalkozás megtéveszthette a fogyasztókat az ingyenesség állításával.

A másik vizsgált állítás, hogy a szolgáltatás biztonságos, azonban feltételezhető, hogy az ezt garantáló, a végpontok közötti titkosítás nem érvényesül alkalmazáson belüli valamennyi beszélgetés vonatkozásában (például chat-botok használatakor vagy a közösségen belüli interakció alatt). Ezzel a cég szintén megtéveszthette a felhasználókat.

A vállalkozás továbbá nem tette magyar nyelven is hozzáférhetővé a Viber alkalmazás igénybevételének legfontosabb feltételeire (pl. az adatkezeléssel érintett adatokra, a végpontok közötti titkosítással érintett beszélgetések körére) vonatkozó tájékoztatásokat a magyarországi fogyasztók számára, ami szintén minősíthető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatásának.

Rekordbüntetést kapott a Facebook a magyaroktólA GVH történetének legnagyobb, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírságát, 1,2 milliárd forintot szabott ki a vállalkozásra.

Decemberben a GVH 1,2 milliárdos bírságot szabott ki a Facebookra, amiért ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és Súgóközpontjában, miközben nem hangsúlyozta, hogy a fogyasztóktól nyert adatokból a vállalkozás hasznot húz, így a felhasználók adataikkal fizettek a szolgáltatásért.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Az időseket is eresszük rá bátran az Instagramra!Fontos döntést hozott a Facebook a koronavírus miattHasznos újítással bővül a Google képkeresője
folytatás

Legkedveltebb hírek
Egyedi térdvédők / csővezeték nélküli légkondicionálók / üvegfólia/ motorkerékpár kip
2020-04-08 02:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Oldalkocsik / fagyasztott francia pirítós / hűtőkompresszor / turbómotor
2020-04-08 01:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Pénzt vagy éveket!-ben a 10 millió forintos nyereményért minden adásban egy-egy sztárpáros játszik, akiknek semmi más feladatuk nincs, mint kitalálni az eléjük állított civil játékosok életkorát
2020-04-08 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Christian Clavier, Medi Sadoun, Frédérique Bel, Chantal Lauby, Julia P
2020-04-08 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A #maradjotthon harmadik adásában a már jól ismert arcokon kívül újakkal is találkozhatnak a nézők
2020-04-08 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez