Aggódnak a szakemberek a TikTok miatt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Aggódnak a szakemberek a TikTok miatt

Arról már korábban is írtunk, hogy a TikTok egyértelműen a közösségi média legforróbb jelenlegi trendje, és egyre nagyobb teret hódít különösen a fiatal korosztály körében. A platformra mindössze pár másodperces videók tölthetők fel, így meglehetősen kreatívnak kell lennie annak, aki népszerűségre pályázik.

A kínai ByteDance alkalmazásának elképesztően gyors növekedési tempójával kapcsolatban több nagy közösségi szolgáltatás üzemeltetője is aggodalmakat fogalmazott meg. A Reddit vezérigazgatója, Steve Huffman egy panelbeszélgetés során kifejtette, hogy szerinte az app alapvetően olyan, mint egy parazita: a felhasználók tudta nélkül hallgatózik a háttérben, az általa használt ujjlenyomatos technológia pedig biztonsági szempontból borzasztó, ezért ő semmiképpen nem fogja telepíteni a készülékére.

?Aktívan hangoztatom az emberek előtt: ne telepítsék ezt a kémszoftvert a mobiljukra? ? mondta.

A TikTok nem sokkal később azt reagálta a TechCrunchnak, hogy a Huffman által hangoztatott vádak bizonyítékok hiányában teljesen alaptalanok.

Ugyanezen az eseményen a Facebook ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg elárulta, hogy az ő gyerekei is sokat használják a TikTokot, ami szerinte rémisztő ütemben fejlődik. ?Hatalmasak, nagyon gyorsan terjeszkednek, és hamarabb érnek el nagy számokat, mint mi? ? fogalmazott.

Van is miért aggódni a Facebooknak, hiszen a TikTok tavaly novemberben érte el az 1,5 milliárd letöltést, ezzel 2019 harmadik legnépszerűbb alkalmazása lett, maga mögött hagyva a Facebookot és az Instagramot. Sandberg hozzátette, hogy a TikTokot adatvédelmi szempontból kifogásolja.

?Kínai cég, így ha az emberek aggódnak az adataik miatt, akkor ez esetben bőven van miért?- mondta a Facebook embere, ami némileg furcsán hangozhat a felhasználók adataiból élő szolgáltatás emberének szájából, főleg az utóbbi idők adatbotrányai után.

Elkészült a pornós TikTokA YouPorn is meglovagolja a rövid videók trendjét.

(Kiemelt kép: AFP)

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Érik a botrány az eddigi legdurvább arcfelismerő körülA Google tovább küzd a HuaweiértMegtévesztés miatt vizsgálja a Vibert a versenyhatóság
folytatás

Legkedveltebb hírek
A bűzös durián biztosíthatja többek között a mobilok energiáját a jövőben ausztrál kutatók szerint
2020-03-30 20:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az Imperial College London kutatói úgy vélik, igen hatásosak voltak a világjárvány miatt bevezetett kormányzati szigorítások
2020-03-30 20:12:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Agyunk épp úgy reagál a magányra, mint a fizikai fájdalomra, a testi intimitás pedig a stresszt jelentősen csökkentő hormonok termelését váltja ki
2020-03-30 20:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Huawei legfrissebb csúcsmobilja szemrevaló külsőt kapott, gyönyörű a kijelzője és egészen kiváló a kamerája
2020-03-30 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Százhatvannégy éve, 1856. március 30-án írták alá Párizsban a krími háborút lezáró békeszerződé
2020-03-30 19:06:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A zeneszerző 10. szimfóniájának végét egy számítógépes algoritmus alkotta meg. A mű ápril
2020-03-30 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez