Koronavírus: a szexipar is bajban lehet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Koronavírus: a szexipar is bajban lehet

Hogy a koronavírus-járvány mennyi szektorra és szolgáltatásra sújt le, arról már rengeteg cikk jelent meg; talán kevesen gondolnak bele, hogy a szexipart is kőkeményen érinti a válság.

A BuzzFeednek többek közt escortok, táncoslányok, dominák számoltak be arról, hogy máris dollárezrekben mérhető a veszteségük az elmaradt események, a fertőzéstől tartó ügyfelek, az utazási megszorítások miatt.

Az alanyok többsége elmondta: szexkamerás, chates szolgáltatásokra próbálnak átnyergelni, aki pedig továbbra is marad a fizikai kontaktust igénylő munkáknál, megpróbálja a lehető legalaposabban ? például utazási előzmények alapján ? szűrni a klienseket, illetve csak a legmegbízhatóbb törzsvendégekkel találkoznak.

Egy seattle-i (épp ez a város Amerikában, ahol a legnagyobb a fertőzések aránya) prostituált viszont kijelentette: fenn kell tartania a házát, kocsiját, ennie is kell, úgyhogy nincs más választása, folytatja a munkát ? már amennyiben lesz rá igény, hiszen a járvány miatt óriási a visszaesés az érdeklődők között.

Az óriási veszteségeket elszenvedők között természetesen nem képeznek kivételt a szexfilmek gyártói sem. Észak-Amerikában az iparágat képviselő testület épp most javasolta az amerikai és a kanadai producereknek, hogy álljanak le a forgatásokkal, miután az amerikai közegészségügyi szervezet (CDC) azt tanácsolta, hogy ne rendezzenek 50 fősnél nagyobb összejöveteleket, több állam vezetése pedig szorgalmazta, hogy a bárok és az éttermek zárjanak be.

A szexipar lobbiszerve, a Free Speech Coalition (FSC) azt írta közleményében:

Arra kérjük a producereket, hogy március 31-ig mondják le a forgatásokat, és azt tanácsoljuk, hogy az előadók azonnali hatállyal függesszék fel a filmezést, amennyiben nem a velük egy háztartásban élő partnerekkel szerepelnek.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

A koronavírus-pornó izgatja az embereketVegyvédelmi ruhás-maszkos szex, helló 2020!
folytatás

Legkedveltebb hírek
Aki túl a popcornmozin túl bármilyen szinten érdeklődik a filmművészet iránt, annak ma is megkerülhetetlen Rainer Werner Fassbinder életműve, annak hatása
2020-06-02 09:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kedd reggelre újabb 29 magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, amivel 3921 főre nőtt a fertőzöttek száma
2020-06-02 08:58:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Utólag kiderült, hibás volt a 30 éves férfi teszteredménye
2020-06-02 08:52:12 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az egyik emeleti oldalfolyosóról zuhant ki a 40-es éveiben járó nő
2020-06-02 08:45:14 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Meghalt Christo bolgár származású csomagolóművész, aki a világ számos emblematikus épületének és tájképi elemének, köztük a párizsi Pont Neuf híd és a berlini Reichstag épületének művészi színvonalú becsomagolásával vált világhírűvé 2009-ben elhunyt feleségével, Jeanne-Claude-dal
2020-06-02 08:27:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Azok, akik nem mentek utcára tüntetni a rendőri brutalitás, a rassszizmus és George Floyd halála miatt, azok most Instagramon demontsrálnak azzal, hogy egy fekete négyzetet posztolnak, mellett a BlackLivesMatter (A feketék élete is számít) hashtaggel
2020-06-02 08:25:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez