Trump: Messze New York-ban a legrosszabb a helyzet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Trump: Messze New York-ban a legrosszabb a helyzet

A New York államban kialakult járványhelyzet ?messze a legrosszabb” az Egyesült Államokban – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián, helyi idő szerint szerdán késő délután.

Donald Trump elmondta, bár korábban bejelentette az úgynevezett védelmi termelési törvény alkalmazását, mégsem látja különösebben fontosnak az igénybe vételét. Ez az 1955-ben született jogszabály lehetőséget ad széles körű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást biztosít a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére és erőteljesebb ellenőrzésére.

Trump kijelentette, hogy New York után a vírusfertőzés által leginkább sújtott szövetségi államok közé tartozik immáron Kalifornia és Washington mellett Iowa, Michigan, New Jersey, Florida és Louisiana is. Ugyanakkor azt is elmondta: szerinte nem szükséges, hogy az Egyesült Államok teljes, több mint 300 milliós lakosságán elvégezzék a vírustesztet. Megerősítette, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által kiadott védelmi előírások hatálya a jövő héten jár le, s majd akkor dönt a kormányzat a következő lépésekről. Elmondta, hogy bár szívesen látná, ha az országban mielőbb visszatérne az élet a régi kerékvágásba, de a kormány sem elhamarkodott, sem meggondolatlan intézkedéseket nem fog hozni.

Az amerikai elnök dicsérte a tokiói döntést az olimpia elhalasztásáról, és bírálta az Egészségügyi Világszervezetét (WHO), mert szerinte ?nagyon elfogult” Kínával szemben.

Mike Pence alelnök, a vírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport vezetője azt mondta: ez a csoport tesz majd ajánlásokat az elnöknek arra, hogy mikor kell újraindítani a gazdasági életet.

Deborah Birx, a munkacsoport egyik tagja arról tájékoztatott, hogy országszerte folynak a vírustesztek, az egészségügyi hatóságok lassan behozzák a lemaradást.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a munkacsoport másik tagja elmondta: az új típusú koronavírus várhatóan ciklikusan feltűnik majd, és erre az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak és szervezeteinek fel kell majd készülniük.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Percy és a fogtolvaj 
2020-04-03 18:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
További tizenhárom ember mutatja a betegség tüneteit
2020-04-03 18:17:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Több koronavírusfertőzéses beteget diagnosztizáltak a Pesti Úti Idősek Otthonában
2020-04-03 18:08:41 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A brazil egészségügyi minisztérium közölte, hogy az új típusú koronavírusos megbetegedés (Covid-19) okozta első haláleset január utolsó hetében történt az országban, és nem március 17-én, ahogyan azt eddig állította
2020-04-03 18:06:46 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Yilmaz és Müjgan kapcsolata egyre komolyabbra fordul
2020-04-03 18:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Öt embert szállítottak kórházba a Pesti Úti Idősek Otthonából
2020-04-03 17:58:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez