Nyílt levél ment Orbánnak, féltik a kormánytisztviselőket

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nyílt levél ment Orbánnak, féltik a kormánytisztviselőket

A kormánytisztviselők jelentős részének képviseletében a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nyílt levelet írt Orbán Viktornak arról, hogy a központi államigazgatásban dolgozók  tisztában vannak a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet súlyosságával és a kormányra háruló tengernyi feladattal.

Az ország működőképességének fenntartása a kormány feladata és felelőssége. A kormánynak folyamatosan működnie kell.

Ebben a kormánytisztviselőknek kell segíteniük. Hivatásuknak,  esküjüknek megfelelően lelkiismeretesen meg is teszik, gyakran végeznek túlmunkát, veszélyes környezetben dolgoznak. Azt is tudják, hogy beosztásuk komoly felelősséggel jár, különösen veszélyhelyzet idején.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége azt kéri, a kormány tegye lehetővé az otthoni munkavégzést olyan esetekben, ahol ennek a feltételei adottak.

Az otthoni munkavégzés biztosítását a krónikus betegségben szenvedők, a családi kötelezettségeiket teljesítők és a 60 év felettiek számára kiemelten fontosnak tartják.

Azonnali lépéseket sürgetnek

A kormányzati igazgatásról szóló hatályos törvény lehetővé teszi az otthoni munka lehetőségét. Ennek kereteit a törvény szigorúan szabályozza.

Ugyanakkor azokban a munkakörökben, ahol a feltételek  adottak, a jelenlegi veszélyhelyzetben ezt feltétlenül indokolt elrendelni.

A MARADJ OTTHON jelszó ezekre a munkavállalókra is érvényesítendő.

Azonnali megelőző intézkedések szükségesek azért, hogy a kormány tisztviselői ne váljanak vírushordozóvá a munkahely, az ügyfelek, a család és a közlekedési eszközök között.

A vírus nem válogat! Ha a közszolgálat tisztviselői közül sokan fertőzöttek lesznek, akkor az államigazgatás működőképessége veszélybe kerül.

A szakszervezet meggyőződése, hogy kizárólag az otthon végezhető munka azonnali elrendelésével biztosítható  az államapparátus folyamatos működőképessége. Ezért tisztelettel, de a leghatározottabban arra kérik a miniszterelnököt, hogy a kormánytisztviselőkre vonatkozó otthoni munkavégzés szabályozása ügyében, az államigazgatás működőképességének fenntartása, a dolgozók, családtagjaik és a lakosság egészségének megóvása érdekében a szükséges döntést azonnal hozza meg. A szakszervezet szerint ezt az intézkedést a szombattól elrendelt kijárási korlátozás még indokoltabbá teszi.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kilenc év után először indultak a Nemzetközi Űrállomásra űrhajósok az Amerikai Egyesült Államokból
2020-05-30 22:03:34 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Bár a koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, a járványveszély még nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget ? mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett kormányinfó plusz tájékoztatón
2020-05-30 21:43:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A járvány miatt tavasz óta az utazási szolgáltatók, a légitársaságok, a hajótársaságok gyakorlatilag leálltak, az utazások teljesítése lehetetlenné vált
2020-05-30 21:43:34 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az olasz Fabio Fognini megpróbája okosan kihasználni a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőt és úgy döntött, megműtteti magát
2020-05-30 21:39:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A ?radikális baloldalt? is okolta az országossá váló tüntetésekért és az erőszak elharapódzásáért Donald Trump amerikai elnök, amikor a SpaceX űrhajó ismételt felbocsátási kísérletére Floridába indulva újságíróknak nyilatkozott Washingtonban szombaton
2020-05-30 21:35:53 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Magyar idő szerint május 30-án 21:22-kor indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX Crew Dragon űrhajója, fedélzetén a NASA két asztronautájával
2020-05-30 21:31:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez