A minisztériumnak kellett közbelépnie, hogy ne legyen gond az áruszállítással

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A minisztériumnak kellett közbelépnie, hogy ne legyen gond az áruszállítással

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megváltoztatta Müller Cecília országos tiszti főorvos pénteki határozatának végrehajtását, amelyben péntekre virradó éjszakától az összes külföldről Magyarországra érkező kamionosnak két hét karantént kellett volna vállalnia, függetlenül attól, hogy fertőzött-e vagy sem ? írja a Népszava. A lap szerint a szaktárca a szakmai érdekképviseletek javaslatára lépett közbe.

Ahogy arról mi is írtunk, a tiszti főorvos határozata nyomán megbénult volna a teljes hazai áruforgalmazás, mert így lényegében minden egyes külföldi fuvar után kéthetes kényszerpihenőre kellett volna küldeni a sofőröket. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) azonban úgy tájékoztatta a Népszavát, hogy megváltozott a határozatban foglaltak végrehajtása: az egészséges fuvarozók dolgozhatnak, csak azoknak kell karanténba vonulni, akiknél fennáll a fertőzés gyanúja.

A módosított rendelkezést írásban még nem tették közzé, de a napilap cikkében azt írja, hogy az MKFE tudomása szerint szombat éjféltől újra dolgozhatnak a fertőzés jeleit nem mutató, karanténra ítélt dolgozók.

Fontos információ az Ausztriába járó dolgozóknak, hogy rájuk sem vonatkozik a karantén, ugyanakkor a határon nem lesz elég bemutatni a személyi igazolványt és lakcímkártyát, hanem egy munkáltatói igazolást is szükséges.

Ha minden külföldről érkező magyar kamionosnak karanténba kell mennie, akkor bajba kerül az árufuvarozásÉs bár a tisztifőorvos határozata így szól, ettől még lehet, hogy tovább dolgozhatnak.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy évvel ezelőtt történt a dunai hajózás egyik legnagyobb katasztrófája, a Hableány balesete óta azonban semmilyen változás nem történt a hajózási szabályozásban
2020-05-29 06:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A traumák enyhítésére az erős Európai Unió a megoldás ? mondta Molnár Zsolt
2020-05-29 06:20:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A leépítési terv körülbelül 15 ezer állást érint
2020-05-29 06:19:04 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Magyarország legalább 15 milliárd eurót költhetne el 2024-ig az Unió gazdaságösztönző alapjából
2020-05-29 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
De nem csak a Fideszben, minden pártban ez a nézőpont az uralkodó
2020-05-29 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Történelmi jelentőségűnek nevezte a 24
2020-05-29 05:53:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez