Meghalt koronavírusban a leukémiás DJ, aki azt mondta, inkább másokat mentsenek meg

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Meghalt koronavírusban a leukémiás DJ, aki azt mondta, inkább másokat mentsenek meg

Leeds egyik legnépszerűbb DJ-je, Liam Downing március 16-án került kórházba. Néhány nappal később kiderült, hogy a két éve leukémiával küzdő férfinek koronavírus-fertőzése van.

Amikor az állapota rosszabbodni kezdett, Downing azt mondta az orvosoknak, nem akarja, hogy további erőforrásokat áldozzanak rá feleslegesen, mentsenek meg inkább valaki mást. A fiatal férfi március 27-én, öt nappal a harmincadik születésnapja után halt meg ? írja a brit Metro.

Liam nővére, Laura Downing elmondta, hogy a testvérének valószínűleg csak hónapjai lettek volna hátra a gyógyíthatatlan leukémiája miatt. Voltak tervei erre a rövid időre, körbe akarta például buszozni a szülővárosát, mert korábban soha sem utazott busszal.

Laura elmondta, hogy Liam olyan volt, egy kedves mackó, aki bármikor, bárkin kész volt segíteni. Bár a betegsége miatt már súlyos fájdalmai voltak, az utolsó percig mosolygott, és igyekezett mindenkit jókedvre deríteni.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Valeria bevallja a lelkésznek, hogy Belinda nem a húga, hanem valójában a lánya, de a szülei el akarták kerülni a szégyent, ezért mindenkinek azt hazudták, hogy Chema felesége újra gyereket vár
2020-05-29 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Első cégét egy nappal a pályázati lehetőség megnyílása előtt alapította
2020-05-29 22:29:57 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Elérkeztünk videósorozatunk utolsó fejezetéhez. Elevenítsd fel az Exatlon Hungary utolsó hetének leg
2020-05-29 22:29:18 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Elérkeztünk a végső összecsapás napjához
2020-05-29 22:23:47 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A legtöbb fertőzött továbbra is az Egyesült Államokban van
2020-05-29 22:19:06 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az Exatlon Hungary utolsó versenynapján Adu és Dave küzdenek meg a férfi fődíjért, azaz a 15 millió forintért! Hogy ki lesz a győztes, kiderül hétfőn 19
2020-05-29 22:16:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez