Mesékkel, tartalmakkal és tanácsokkal segíti a családokat az UNICEF Magyarország

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Új szolgáltatásokkal és tartalmakkal kíván segíteni az UNICEF Magyarország azoknak a családoknak, akik az egészségügyi vészhelyzetben tartalmas és biztonságos elfoglaltságot keresnek gyermeküknek, valamint hiteles forrásból szeretnének tanácsokat kapni a járvány idején.

A www.unicef.hu/koronavirus-ellen-magyarorszagon oldalon mától elérhető Tóth Krisztina író Járványmese című műve (felolvassa Huzella Júlia), amely a gyerekek számára érthetően magyarázza el, mi is történik most körülöttük. A Járványmese az öt év feletti korosztálynak szól és segítheti a szülőt, gyereket egyaránt abban, hogy a kialakult helyzetről beszélgessenek. ?A mesét Lili lányomnak írtam, hogy segítsek megérteni neki, mi történik a világban, miért változott meg az életünk? ? mondta a mű keletkezéséről Tóth Krisztina, akinek a meséje videós formában az UNICEF Magyarország honlapján látható először.

Ugyancsak ezen a felületen működik az UNICEF Magyarország új ingyenes szolgáltatása, a Gyerekkuckó. Az óvodáskorú gyerekek szülei különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen a járványidőszakban gyakran a most otthonról végzett munkájuk és a háztartás feladatai mellett kell a kíváncsi és örökmozgó kicsiknek kreatív és megbízható programokat biztosítaniuk egész napra. A Gyerekkuckóban számos mese és egyéb tartalom várja az óvodásokat, amelyeket az UNICEF Magyarország szakértői csoportja ellenőrzött, így azok biztonságosak és építő jellegűek a számukra.

Tóth Krisztina író

?Az olvasással, mesehallgatással olyan mintát közvetítünk, amely a gyermek fejlődésére is kiemelkedő hatással van: bővül a szókincse, fejlődik a logikus gondolkodás és a fantáziatevékenység. Emellett a mesehallgatás segítségével a gyerekek feldolgozzák a feszültséget, fókuszálják a figyelmüket, így megnyugszanak. A gyerekkel való közös olvasás az egyik legbensőségesebb helyzet a gyerek és a szülő között, ami erősíti a kötődést és a bizalmat. Ugyanakkor a mesehallgatásból sosem lehet túl sok, ezért az UNICEF szeretné ezzel a tartalmas programmal támogatni az elfoglalt szülőket? ? mondta Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyerekjogi szakértője.

A Gyerekkuckó létrehozásához összefogott a könyves szakma és a színészvilág. A Cerkabella, Manó Könyvek Kiadó, Móra és Pagony is felajánlotta saját műveit, a meséket pedig olyan művészek olvassák fel, mint Bartsch Kata, Dévai Balázs, Ember Márk, Farkas Dénes, Farkasházi Réka, Finy Petra, Friedenthal Zoltán, Hámori Gabriella, Kárász Eszter, Klem Viktor, Mikó István, Nemes Takách Kata, Nyári Dia, Pokorny Lia, Polgár Csaba, Trokán Anna, Szabados Mihály, Szávai Viktória és Szinetár Dóra. A tartalomhoz hozzájárultak a Bilimbo Naphegy Montessori Óvoda lelkes óvónői, valamint a Minden napra egy mese szerkesztői, Selmeczi Bea és Nagy Blanka. A kezdeményezéshez folyamatosan csatlakoznak az új tagok.

Az UNICEF Magyarország felületén az érdeklődők megtalálják a szervezet blogjának bejegyzéseit is, ahol a vészhelyzet kapcsán hasznos információkat olvashatnak a gyerekeket és családokat, illetve a társadalmat érintő kihívásokról, kérdésekről, problémákról. A blogbejegyzések között szerepelnek játékötletek kisgyerekes szülőknek, pszichológus tanácsai a kamaszokkal való együttélésről, gyermekvédelmi dilemmák, fiatal nagykövetek karanténnaplói és sok más aktuális téma.

?Büszkék vagyunk rá, hogy mind online, mind videós formában nálunk mutatkozik be Tóth Krisztina értékes alkotása. Mindemellett köszönjük a kiadóknak, művészeknek, hogy az első szóra az UNICEF Gyerekkuckó kezdeményezés mellé álltak. A közös célunk az, hogy a gyerekek és szülők egyaránt a lehető legjobban vészeljék át ezt a minden szempontból nehéz időszakot és ehhez lehetőségeinkhez mérten támogatást nyújtsunk. A Gyerekkuckó az olvasás, a mese szeretetére építve segíti a szülőket és szórakoztatja a gyerekeket? ? mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

The post Mesékkel, tartalmakkal és tanácsokkal segíti a családokat az UNICEF Magyarország appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az egyik főszereplő szerint ennél elmebetegebb dolgot még nem látott
2020-05-27 16:03:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez