A politika kiszolgálásával vádolták Müller Cecíliát, a tiszti főorvos több ügyben vizsgálatot ígért

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A politika kiszolgálásával vádolták Müller Cecíliát, a tiszti főorvos több ügyben vizsgálatot ígért

Kimerítő, négyórás ülést tartott csütörtökön a parlament népjóléti bizottsága, a testület Müller Cecília országos tiszti főorvost, Kásler Miklós miniszter helyett az általa delegált Rétvári Bence humánállamtitkárt, a külügyi tárcát képviselő Menczer Tamást, valamint az operatív törzset képviselő Lakatos Tibor rendőr ezredest hallgatta meg. Az illetékesek kevés újdonsággal szolgáló, nagyjából másfél órás bevezetője után a képviselők körülbelül ugyanilyen időtartamban kérdezhették őket, még úgy is, hogy a fideszes Selmeczi Gabriella javaslatára mindenkinek csak egyszer volt lehetősége felszólalni, vagyis senki nem kérdezhetett vissza a válaszokat hallva.

A maratoni ülésen kevés konkrétum derült ki, ami a tiszti főorvos válaszaiból kirajzolódott:

a tatabányai kórházban lezajlott a járványügyi vizsgálat, de Müller Cecília kiegészítést kért, így egyelőre arra nem tud válaszolni, hogy valóban egy Ausztriából hazaérkező orvos vitte-e be a fertőzést az intézménybe. A kórház 53 dolgozójáról derült ki eddig, hogy fertőzött, ezért zárlatot rendeltek el. Szintén szakfőorvosi vizsgálatot kért Müller annak a 41 éves egészségügyi dolgozónak a halála miatt, aki a tatabányai intézményben dolgozott beteghordóként, de a székesfehérvári kórházban kezelték, és ott hunyt el. A vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy volt-e alapbetegsége, vagy a nála a kormányzati honlapon feltüntetett betegségeket már a kórházban kapta el. A népegészségügyi központba eddig 16 panasz érkezett a kórházakból hazaküldött betegek miatt hozzátartozóktól, mondta Müller Cecília, hozzátéve: egyikük sem daganatos beteg. Ez ügyben is azt ígérte: kivizsgálják a panaszokat, ?ez a dolgom, és meg is teszem?, mondta. Azért kezdenek rövidesen fokozott tesztelésbe, hogy az óvatosan meghozott lazító intézkedések ne okozzák a megbetegedések számának növekedését. Ha egy egészségügyi dolgozó minden óvintézkedést betartva, a munkahelyén fertőződött meg, jogosult a 100 százalékos táppénzre, ha nem, akkor viszont csökkentett összeg jár.

A legkeményebben Varga Zoltán, a DK képviselője bírálta Müller Cecíliát, arra szólítva fel, hogy álljon a sarkára, és tegye világossá, a járványügy szakmai, és nem politikai kérdés, így neki nem a politikát kell kiszolgálnia, mint ahogyan az ellenzéki képviselő szerint teszi. Szavait Selmeczi Gabriella és Rétvári mellett a volt jobbikos Volner János is visszautasította, Müller viszont mindössze annyival reagált, hogy a jelenlegi helyzet nehéz, és mindenkinek szüksége lehet mentális segítségre ennek elviseléséhez. Menczer Tamás ellenben nem finomkodott, ócska politikai hangulatkeltésnek nevezte Varga szavait, ami szerinte még egy gyurcsányistától is sok. Hozzátette: ha Varga egy nap annyit dolgozna, mint amennyit Müller Cecília hónapok óta, akkor

végelgyengülésben, térden járva könyörögne irgalomért.

Menczer Tamás egy kérdésre azt mondta: nem tud arról, hogy a Kínából érkező maszkokkal kapcsolatban minőségi kifogások lettek volna, bár azt nem tudják kizárni, hogy vannak hibás termékek, de ?most ugyanott vásárol az egész világ?. Közölte, hogy eddig 86 millió maszk érkezett Magyarországra, és még 62 millióra van szerződés. Hosszú védekezésre készülnek ? tette hozzá.

Rétvári Bence arról beszélt, különböző forgatókönyvek vannak a koronavírus-járvány alakulásáról, a kórházi kapacitást pedig a legrosszabb verzióhoz igazították. Ugyanakkor álhírnek nevezte, hogy ellátásra szoruló betegeket küldtek haza, és azt tanácsolta, ha valaki ilyet tapasztalt, forduljon a kórházigazgatóhoz, a betegjogi képviselőhöz vagy a tisztiorvosi szolgálathoz. (Mint Müller Cecília idézett szavaiból kiderült, ezt többen megtették, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője pedig emlékeztetett: a sajtóban megjelent beszámolók szerint végstádiumú betegeket, amputáción nemrégiben átesett embereket, ön- és közveszélyes pszichiátriai ápoltakat kényszerítettek hazatérésre.)

Arra a több ellenzéki képviselő által feltett kérdésre, hogy hány betegnek kellett elhagynia a kórházat a koronavírusra való felkészülés jegyében, sem Rétvári, sem a tiszti főorvos nem adott pontos választ.

Nem érkezett válasz az LMP-s Hohn Krisztina azon kérdésére sem, tervezik-e, hogy még ebben a tanévben újrakezdődik a tanítás, szerinte ugyanis iskolákból ilyen híreket hallani.

Az Emmi államtitkára kitért arra, hogy a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, és ez az arány kisebb, mint Romániában, Spanyolországban vagy Hollandiában. Szintén ő beszélt arról, hogy a cél az, hogy a vírus reprodukciós rátája 1 alatt legyen, korlátozások nélkül viszont 2,2 körül lenne, és nem sikerült volna mederben tartani a koronavírus terjedését. Müller Cecília ezzel kapcsolatban elmondta, az időben meghozott járványügyi intézkedések hatékonyak voltak, sikerült ellaposítani a járványgörbét, napok óta nagyjából azonos számú új igazolt fertőzöttet regisztrálnak, de a járvány elhúzódó lesz. Most elsősorban a zárt közösségekre, idősotthonokra, szociális intézményekre és a kórházi osztályokra összpontosítanak, hogy megakadályozzák a betegség terjedését.

Rétvári azt mondta, hosszú, hónapokig tartó védekezésre kell készülni, így sokáig szükség lesz a védőeszközökre, felelőtlenség lenne hirtelen szétosztani a készleteket.

Koronavírus - Még több hír a témában A cukorbetegség a koronavírus egyik legkomolyabb kockázati faktora Egy műszakban újraindult a győri Audi-gyár Pillanatnyilag megállt a járvány lassulása Németországban

Az államtitkár beszámolója szerint miniszteri utasításban indították el a rezidensek e-learning képzését, és több kiegészítő képzés is elindult orvosoknak, ápolóknak a lélegeztetéssel kapcsolatos tudnivalókkal. A képzést már 17 ezren végezték el, többségében ápolók, de csaknem négyezer orvos és ezernél több önkéntes is levizsgázott.

Lakatos Tibor azt mondta: 32 eljárás indult eddig rémhírterjesztés miatt, közveszéllyel fenyegetés miatt pedig 13 van folyamatban.

Az ülésen nem kérdezhetett a független Szél Bernadett és Tóth Bertalan MSZP-elnök, mivel a bizottság kormánypárti többsége nem szavazta meg, hogy szót kapjanak annak ellenére, hogy nem tagjai a testületnek.

Kiemelt kép: Soós Lajos / MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat
2020-05-28 12:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez