Spanyolországban 138 ember halt meg koronavírusban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Spanyolországban 138 ember halt meg koronavírusban

Spanyolországban 549-cel emelkedett a regisztrált új koronavírus-fertőzöttek és 138-cal a halálos áldozatok száma az elmúlt egy nap során – derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentéséből.

A SARS-CoV-2 nevű vírust eddig 230 183 ember szervezetében mutatták ki a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. Ezen kívül ellenanyag-vizsgálattal további 44 184 esetben azonosítottak már lezajlott fertőzést.

A koronavírus 27 459 emberéletet követelt a dél-európai országban. Az elmúlt 24 órában bekövetkezett halálesetek kétharmada Katalóniában és a madridi autonóm közösségben történt.

Baszkföldről március 17-e óta most először nem jelentettek halálesetet. Az ország öt tartományában és a két észak-afrikai exklávéban senki sem halt bele a fertőzésbe az elmúlt egy napban.

A gyógyultak száma 1409-cel növekedett, és összességében már meghaladta a 144 ezret. Az egészségügyi minisztérium a nap folyamán dönt arról, hogy az ország mely területein engedi a járványügyi korlátozások további enyhítését.

A lazítások ellenére a városok sorra mondják le tervezett tömegrendezvényeiket. Legutóbb az észak-spanyolországi Bilbao, Vitoria és San Sebastián önkormányzatai állapodtak meg arról, hogy ezen a nyáron nem tartják meg nyári fesztiváljaikat.

A hivatalos állami közlönyben (BOE) pénteken megjelent rendelkezés szerint Spanyolország június 15-ig meghosszabbítja a schengeni övezeten kívüli országokból érkezők beutazásának korlátozását.

Emellett május 24-ig van érvényben az a keddi belügyminisztériumi határozat, miszerint csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba.

Nemzetközi légi járatok az ország öt városának repülőteréről közlekednek, ezek Madrid, Barcelona, Gran Canaria, Málaga és Palma. Külföldi hajóforgalom nyolc kikötőben működik. A külföldről Spanyolországba érkezőknek péntektől kötelezően kéthetes karatnénba kell vonulniuk, lakhelyüket csak meghatározott esetekben, például élelmiszer- és gyógyszervásárlás miatt hagyhatják el ebben az időszakban.

Koronavírus - Még több hír a témában Spanyolországban 138 ember halt meg koronavírusban Karácsony: Orbán ne tökörésszen tovább, döntsön Majdnem megduplázza a koronavírus-fertőzés súlyosságát a dohányzás
folytatás

Legkedveltebb hírek
Hetvennyolc éves korában, hosszú, súlyos betegség után zollikoni otthonában, Zürich mellett, szerda reggel elhunyt Oplatka András, újságíró, történész, műfordító
2020-05-28 20:13:12 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A formátum eredetije a Game of Chefs, amely a TV2 képernyőjén Séfek séfe címmel kerül adásba, Ördög Nóra műsorvezetésével
2020-05-28 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
31 migránst sűrítettek be egy furgonba, hogy Budapestre, illetve Nyugat-Európába szállítsák őket
2020-05-28 19:27:36 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
"Több tucat emberen fog keresztül hajtani a kocsijával
2020-05-28 19:18:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fertőtlenítőszerrel tisztítják az asztalokat, közben mérik a másfél méteres távolságot az éttermek, cukrászdák belső részein Budapesten
2020-05-28 19:15:49 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez