A fideszes újság négy halottal riogatott, de a rendőrség szerint ez nem rémhírterjesztés

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A fideszes újság négy halottal riogatott, de a rendőrség szerint ez nem rémhírterjesztés

Elutasította a Pest Megyei rendőr-főkapitányság azt a feljelentést, amelyet Érd ellenzéki polgármestere adott be a Fidesz közeli Érdi Oldal cikkével kapcsolatban rémhírterjesztés gyanúja miatt.

A kormánypártok támogatását nyíltan felvállaló helyi újság május 12-én azt írta, hogy ?eddig négy személy hunyt el Érden a koronavírus következtében?. Az állítás a címben és vastag kiemeléssel a cikkben is szerepelt azzal a körítéssel, hogy a Csőzik László vezette önkormányzat elhallgatja a valós adatokat, és a járvány kitörése óta semmilyen tájékoztatást nem ad az érdieknek.

Az önkormányzat a feljelentéshez csatolta a hivatalos igazolást, amely szerint a cikk megjelenéséig Érden egyetlen olyan halálesetet sem regisztráltak , amelynél a COVID-19 koronavírus-fertőzést jelölték volna meg a halál okának.

A rendőrség egy héttel a feljelentés után arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy megvizsgálták az ügyet, és álláspontjuk szerint ?a cselekmény nem bűncselekmény?.

Békéscsabán épp pénteken ítéltek 250 illetve 150 óra közmunkára két férfit. Őket a Járási Ügyészség közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt állította bíróság elé, mert februárban ?a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban valótlan tartalmú írást tettek közzé az egyik közösségi portálon?.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Újabb párosok érkeznek Stohl Andráshoz, hogy aztán milliókkal térhessenek haza
2020-06-03 00:10:12 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Léna elmondja, hogy úgy döntött, elutazik egy időre Spanyolországba
2020-06-03 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A világ legkeményebb versenye folytatódik! Új pálya, új harcosok
2020-06-02 23:55:21 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Elliott Lester Szereplők: Jason Statham, Paddy Considine, Aidan Gillen, David Mor
2020-06-02 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Belinda Danielával, Alejandro pedig Mauróval utazik a városba hétvégére
2020-06-02 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kényszergyógykezelésre ítélte a jakutszki városi bíróság Alekszandr Gabisev sámánt, aki többször is megpróbált gyalog Moszkvába menni, hogy ?kiűzze? Vlagyimir Putyin orosz elnököt ? közölte kedden internetes oldalán az RBK orosz televízió és a Deutsche Welle német rádió orosz adása Alekszej Prjanyisnyikovra, a Pravozascsita Otkritki nevű jogvédő szervezet jogászára hivatkozva
2020-06-02 22:27:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez