Kéthetes karantén vár a Nagy-Britanniába érkezőkre

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kéthetes karantén vár a Nagy-Britanniába érkezőkre

Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, jelentette be pénteken a brit belügyminiszter.

Priti Patel elmondta azt is, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük, sőt büntetőeljárás is indulhat ellenük, és a szabálysértésen ért külföldieket végső esetben kitoloncolhatják az országból.

A rendelkezés nem vonatkozik az írországból Nagy-Britanniába utazókra.

A karanténszabály pénteken ismertté vált szövegében ugyanakkor nincs utalás arra, hogy a Franciaországból érkezők is mentességet kapnának.

A londoni miniszterelnöki hivatal május eleji közlése szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök telefonon megállapodott arról, hogy a Franciaországból Nagy-Britanniába érkezőkre nem vonatkoznak karanténintézkedések.

Brit kormányforrások azonban nem sokkal később már azt közölték, hogy a szabályozás a Franciaországból érkezőkre is vonatkozik, és a pénteken ismertetett részletek ezt támasztják alá.

Koronavírus - Még több hír a témában Miért nem példálóznak a magyar sikersztorival? Hol szúrtuk el, hogy végre bezzegország legyünk? A fideszes újság négy halottal riogatott, de a rendőrség szerint ez nem rémhírterjesztés Madrid és Barcelona is a korlátozások enyhítésének újabb szakaszába léphet

(MTI, kiemelt kép: Ilyas Tayfun Salci / Anadolu Agency / AFP)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik a veszélyhelyzet ideje alatt hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon, a kamionstop a munkaszüneti napokon, így a pünkösdi hosszú hétvégén sincs érvényben ? közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium
2020-05-28 08:10:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tömegközlekedés a Himalájában címmel osztott meg videót a Twitteren egy skót fe
2020-05-28 08:07:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Három ember meghalt és egy megsebesült szerdán Franciaország nyugati részén, amikor egy férfi tüzet nyitott egy üzleti megbeszélésen, írja a CNN
2020-05-28 07:56:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A járvány miatt az iskolai tanítás továbbra is sok helyen az interneten keresztül folytatódik, így Ashley Smith lányainak is
2020-05-28 07:52:31 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Beindult az üdülési kedv, 8 nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás
2020-05-28 07:47:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez