Spanyolországban bevezetik az alapjövedelmet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Spanyolországban bevezetik az alapjövedelmet

A koronavírus-járvány áldozatainak emlékére tíznapos nemzeti gyászt rendel el a spanyol kormány jövő keddi ülésén – jelentette be a spanyol kormányfő szombati online sajtótájékoztatóján Madridban. Pedro Sánchez elmondta: a gyász ideje alatt félárbocra engedik a közintézményekre kihelyezett zászlókat, és amikor a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása befejeződik az országban, az uralkodó részvételével nagyszabású hivatalos megemlékezést tartanak az áldozatok tiszteletére.

A legutóbbi, pénteken közölt adatok szerint a dél-európai országban 28 628 ember halálát okozta eddig a SARS-CoV-2 nevű vírus és 234 824 fertőzöttet regisztráltak. A járvány legsötétebb napja április másodika volt, amikor 950-en hunytak el. Pénteken 56 áldozatról adott hírt az egészségügyi minisztérium.

A neheze már elmúlt – fogalmazott a miniszterelnök, köszönetet mondva az állampolgároknak példamutató magatartásukért, hangsúlyozva, hogy ?a spanyol nép fékezte meg a vírust? azzal a közös áldozatával, amit a karantén jelent.

Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy ?a győzelem egy lépésre van?, de a vírus még nem tűnt el, és amíg nem születik meg a védőoltás vagy más gyógymód, addig minden cselekvést az óvatosságnak kell vezérelnie. A koronavírus kimutatására eddig 3,5 millió szűrővizsgálatot végeztek el az országban.

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kabinet jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok.

Az első támogatásokat júniustól fizetik a rászoruló 850 ezer háztartásnak, amelynek mintegy felében él gyerek is. Az intézkedés éves költségvetési vonzata 3 milliárd euró.

A kormányfő bejelentései között elhangzott: mintegy három hónapos szünet után június 8-tól folytatódhat a spanyol labdarúgó-bajnokság és júliustól az ország ismét fogadja a külföldi turistákat. Spanyolországnak szüksége van a turizmusra, a turizmusnak szüksége van biztonságra – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szaktárca dolgozik azokon az irányelveken, amelyek alapján garantálható, hogy a turistákat ne fenyegesse veszély Spanyolországban és a beutazók se jelentsenek kockázatot a helyiekre.

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.

Pedro Sánchez érvelt a március 15-én bevezetetett, és június 7-ig meghosszabbított szükségállapot mellett. Szavai szerint ez az egyetlen törvényes eszköz az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására, amely a járvány megfékezése miatt szükséges.

Egyebek mellett épp ennek az intézkedésnek a fenntartását bírálja az ellenzéki VOX párt, amely kormányellenes autós tüntetésre hívta támogatóit szombaton. Országszerte ezrek ültek autóba, motorra, és hangos dudálással, nemzeti színű zászlót lobogtatva vonultak több nagyváros, például Barcelona, Sevilla, Madrid útjain, követelve a baloldali koalíciós kormány lemondását.

Koronavírus - Még több hír a témában ? Spanyolországban bevezetik az alapjövedelmet Hazaengedtek a kórházból a horvát férfit, ismerősei meglátogatták, 41-en fertőződtek meg a szigeten 100 magyar betegen kezdenek tesztelni egy gyógyszert koronavírus ellen

(MTI)

Kiemelt kép: smagpictures.com

folytatás

Legkedveltebb hírek
Henry Cavill eddig három filmben alakította Supermant: az Acélember (2013) után még a Batman Superman ellen és Az Igazság Ligája című filmekben tűnt fel Clark Kent szerepében, most pedig újra errő
2020-05-28 09:53:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Myka Stauffernek több csatornája, és több mint 700 ezer követője van a YouTube-on
2020-05-28 09:47:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedések után Svájcban a prostituáltak június 8-ától újra munkába állhatnának, legalábbis a velük foglalkozó tanácsadó központok szövetsége ezt követeli, ehhez ajánlásokat is megszabtak
2020-05-28 09:43:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Lemondott tisztségéről Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke ? közölte csütörtökön a jegybank
2020-05-28 09:43:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A várakozásoknak megfelelően elfogadta a kínai parlament a múlt pénteken ismertetett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet csütörtökön, írja az MTI
2020-05-28 09:39:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Részben a koronavírus-járvány hazai és nemzetközi gazdasági hatásai miatt, megtört a beruházások hosszabb ideje tartó emelkedése, az első negyedévben a fejlesztések volumene 1,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, néhány területen azonban, például az egészségügyben és az információ, kommunikáció terén, jelentősen nőttek a tárgyieszköz-felhalmozások, jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
2020-05-28 09:32:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez