83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsi is nagyot szakított

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Komolyan gondolja a Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus-járvány miatt megrogyott turizmus támogatását, és meg is vannak ennek az első nyertesei. Közzétették a Kisfaludy-program részeként meghirdetett ?nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése? elnevezésű pályázat nyerteseinek névsorát. A felhívás keretösszege eredetileg 20 milliárd forint volt, ehhez képest az MTÜ összegzésünk szerint

83,5 milliárd forintot osztott ki, túlnyomórészt a NER-hez kötődő vállalkozóknak.

A legnagyobb támogatást a Garancsi Istvánhoz, Csányi Sándorhoz és Hernádi Zsolthoz köthető CDHT Hotel Projekt Kft. kapta a Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítésére, összesen 8 milliárd 632 millió forintot. Ez ráadásul nem az első támogatás, amihez a három milliárdos hozzájut, már bő egy éve is arról írtunk, hogy a Kisfaludy-programból 2,9 milliárd forintot kaptak a tihanyi fejlesztésre.

NER-milliárdosok fejleszthetik a hoteleiket állami pénzbőlMinden idők legnagyobb turisztikai programja milliárdosoknak szólt: minden harmadik forint náluk landolt.

A pályázat legnagyobb nyertese, természetesen, mégis Mészáros Lőrinc. Az Opus Global Nyrt.-n keresztül a felcsúti dollármilliárdos érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 14 szállodáját összesen 17,7 milliárd forintból újítják fel.

Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korábbi közös vállalkozása is kapott állami támogatást, a nemrég a tizedik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel és Balázs Attila által megvásárolt Appennin Nyrt. egyik leányvállalata, a Pro-Mot Hungária Kft. 7 milliárd 350 millió forintot kapott a balatonvilágosi Club Aliga hotel és élményközpont fejlesztésére, míg a balatonfüredi vitorlásközpont szállásfejlesztésére 4 milliárd 400 millió forint jutott a szintén e cégcsoporthoz tartozó Solum-Invest Kft.

Ez a két cég április elején, amikor még Tiborcz és Mészáros Lőrinc volt az Appennin tulajdonosa, a balatonfüredi kikötő felújításához és a Club Aligához tartozó kikötő fejlesztéséhez már kapott 1-1 milliárd forint támogatást a Kisfaludy-program keretében. Részesedésük eladását egyébként éppen azzal indokolták, hogy elkerüljék még a látszatát is, hogy politikai befolyásukkal szereznek támogatást.

A mostani döntésre egyébként éppen az Appennin Nyrt. hívta fel a figyelmet közleményében, hangsúlyozva, hogy a Club Aliga és a füredi kikötő területén is szállodák építésébe kezdett. A tőzsdén jegyzett társaság a Club Aliga területén egy egész évben működő, 4 csillagos, 160 szobás szállodát épít. A hotelhez wellness részleg, konferenciaközpont, sportpályák, játszóterek, boltok és kávézók is tartoznak majd. Balatonfüred központjának egy eddig beépítetlen területén pedig egy több mint 100 szobás, 5 csillagos, szintén egész évben működő szálloda építését kezdte meg a vállalat. A munkálatok márciusban elindultak a mélyépítéssel, a szálloda átadását ugyancsak 2023-ra tervezik. A cég szerint a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai nem befolyásolják érdemben a terveiket, sőt a belföldi turizmus további bővülésére számítunk hosszabb távon is.

Kétmilliárd forintot kapott Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös érdekeltsége kikötőfejlesztésreVan, amit a koronavírus sem tud feltartóztatni.

Tiborcz István volt üzlettársa, a győri Paár Attila cége is nyert az MTÜ pályázatán, a keszthelyi Helikon Hotel felújítására kapott összesen 3 milliárd 987 millió forintot.

A napi.hu arról írt tavaly ősszel, hogy a korábbi milliárdos vissza nem térítendő állami támogatás ellenére sok helyen nem kezdődtek meg a szállodaépítkezések, és az építőipari drágulás miatt a tervek a fiókban maradhatnak. Keszthelyen például a Hotel Baron beruházásra 1,8 milliárd forint jutott, de semmilyen hír nem érkezett a beruházásról. Mindenesetre a szálloda felújításra most is jutott vissza nem térítendő állami támogatás, az Adventor Hotel Kft. 4 milliárd forintból fejlesztheti az ötcsillagos keszthelyi szállodát.

Januárban derült ki, hogy Pécs NER-lovagja, a dohánybizniszben is érdekelt Czéh-Tóth Márk érdekeltsége megszerezte a patinás Palatinus Hotelt. A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Zrt. két társaságnak adta el a százszobás, felújítandó szállodát. Nem kellett csalódniuk, a Hotel Palatinus Kft. most 3,5 milliárd forintot kapott a szálloda felújítására.

Kiemelt kép: Keszthely látképe, a jobb szélen a Helikon szállóval 2020. február 15-én. Fotó: MTI/Varga György

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ami igazán aggasztó: Szerbiában az egymillió lakosra vetített napi új esetszám 44, Ukrajnában 40, a relatíve biztonságosnak hitt Horvátországban 24
2020-07-05 18:48:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Európai Űrügynökség Mars Express Orbitere nagyjából minden szögből készített felvételeket a Mars Korolev-kráteréről, az ESA munkatársai pedig a képmennyiséget egy gyönyörű, látványos videóba gyúrták, ami olyan hatást kelt, mintha átrepülnénk a bolygó jeges krátere felett
2020-07-05 18:11:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez