Újabb problémák vannak a választások előtt átadott, új budai uszodában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Újabb problémák vannak a választások előtt átadott, új budai uszodában

Már eddig is bőven akadt gond a tavalyi önkormányzati választások előtt átadott II. kerületi Gyarmati Dezső Uszodával, ám most egy újabb, igen jelentős problémára derült fény ? írja a Magyar Hang. A lap szerint milliárdokból felépülő komplexum legnagyobb, 50 méteres benti medencéje vált egyelőre használhatatlanná.

 A lap megfogalmazása szerint a probléma most az, hogy miután a járványhelyzet miatt leengedték a vizet a medencéből, azt vették észre, hogy alul a csempe finoman szólva sem egyenletes. Sőt, mintha hullámozna, ahogy jártak rajta.

?Amikor megbontották, több helyen feljött a víz, vagyis úgy tűnik, a medence vize átszivárgott a csempén, sőt még az alatta lévő szigetelésen is. A medence alatti helyiségben a plafonon több helyen is repedés látszik, az azonban egyelőre még kérdéses, hogy a víz oda is eljutott-e.? A lapnak a kerület azt mondta, igazságügyi szakértő bevonását kezdeményezik, hogy kiderüljön, mi történt pontosan.

A II. kerületben az uszoda körüli problémákra a választás után derült fény. A legkülönfélébb problémákról van szó: a csapadékelvezető rossz helyre került, illetve több helyen ázást tapasztalni. A vizsgálóbizottság már végzett a munkájával, azonban mivel a veszélyhelyzet miatt jelenleg nem ülésezik a képviselő-testület, így még ők sem tudtak erről tárgyalni.

Méregdrága jegyárak az új uszodában, a II. kerület új, ellenzéki polgármestere csökkenti a díjakat480 ezer forintos éves bérlethez lefelezett medence jár csak.

Kiemelt kép: A Gyarmati Dezső Uszoda az átadóünnepség napján a II. kerületi Máriaremetei úton 2019. szeptember 28-án. MTI/Szigetváry Zsolt

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nézd vissza az Újratervezés huszonhatodik adását!
2020-07-13 23:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Carlos bevallja Alejandrónak, hogy rászedte Zoraidát
2020-07-13 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Sztárok és párok adásában Pápai Joci és felesége tippelték meg, hogy ki kinek a párja
2020-07-13 22:46:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A game-show hétfői epizódjában Tinkó-Dóri illetve Jácint-Barni párosa játszottak
2020-07-13 22:31:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Barni szinte minden kérdésre jól felelt a Piramis belsejében, Jaca pedig tökéletes helyekre szurkolta a labdákat, így majdnem 27 millió forintot gyűjtöttek össze
2020-07-13 22:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kétmillió darab tízes és húszas érme emlékeztet majd a veszélyhelyzet hőseinek helytállására
2020-07-13 22:18:14 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez