Nem minden suli kap iskolaőrséget, ?csak? háromszáz

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nem minden suli kap iskolaőrséget, ?csak? háromszáz

A minap bejelentett, hamarosan felállítandó iskolaőrség is téma a mai Magyar Hírlapban megjelent interjúban, melynek alanya Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. (Netán valaki nem tudná: a Klebelsberg Központ az emberi minisztérium alá tartozó hivatal, melynek dolga az, hogy gardírozza a tankerületeket, végső soron a közoktatást.)

Az iskolaőrségről a következőt nyilatkozta az elnök asszony:

Azokban az intézményekben, ahová problémásabb gyerekek járnak, ahol verbálisan vagy akár fizikailag is bántalmazzák egymást, esetleg a tanárt, ezt meg kell fékezni. Az iskolaőr időben beavatkozhat majd egy olyan konfliktusba, amit a pedagógus egymaga nem tud megoldani. Fontos, hogy nem lesz mindenütt iskolaőr, a tervek szerint mintegy háromszáz érintett iskolánkról van szó. Sajnos egyre több az atrocitás az iskolákban, és az olyan helyeken, ahol ilyen problémák vannak, minden bizonnyal örülni fognak az iskolaőrnek. Az iskola rendőre program is nagyon sikeres, például a reggeli érkezésnél a gyermekek védelmét szolgálja. Ez is egy segítségnyújtás.

Az interjúban szó esett a vírusvész idején megrendezett érettségiről, ami:

Komoly csapatmunka volt, hogy minden védőeszköz eljusson mindenhová, legyen elég felügyelő tanár, érettségi elnök, javító tanár. Sok iskolában nem tíz-, hanem akár két-három fős csoportokat alakítottak ki, nagyon odafigyeltek a krónikus beteg diákokra. Mindenütt a legnagyobb óvatossággal szervezték a vizsgákat. Több tucat iskolában jártam, betartották az előírásokat, sőt, még annál is többet tettek, és abszolút higgadtan, nyugodtan viselkedett mindenki. Ez egy igazi sikertörténet, de ehhez kellett a fegyelmezettség a tanárok és a diákok részéről egyaránt.

Az online oktatás eredményeivel elégedett az elnök asszony, bár megjegyzi, hogy ?nem pótolható a pedagógus személyisége?.

A távoktatás miatt lemaradóknak korrepetálásokat, délutáni foglalkozásokat ígér.

Aki olvasna még az iskolaőrségről, erre mozduljon:

Horváth: Az iskolaőr kényszerítő intézkedést is foganatosíthatA miniszterelnöki megbízott szerint az iskolaőrség célja az elrettentés.

 

Nyitóképünk: Kásler, Hajnal, Takaró

Fotó MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
A helyi katasztrófavédelem hat holttestet emelt ki a vízből, a többiek után még kutatnak
2020-07-11 07:02:45 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A budapestiek döntő többsége szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a szociális hozzájárulási adó emelése miatt újabb 12 milliárd forintot von el a fővárostól
2020-07-11 07:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Korábban arról volt szó, hogy egykori rendőrökből áll majd az iskolaőrség, a véletlenül kikerült toborzó plakátból kiderült, hogy az állás betöltéséhez rendvédelmi végzettség nem kötelező, csupán előnyt jelent
2020-07-11 06:40:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A latin-amerikai országban egy nap alatt 45 048 fertőzéses esetet vettek nyilvántartásba
2020-07-11 06:28:39 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A motoros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette
2020-07-11 06:21:31 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Motorkerékpárossal ütközött egy személygépkocsi szombaton kora hajnalban Budapesten, a Hungária körút és a Kerepesi út találkozásánál; a motoros férfi a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
2020-07-11 06:09:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez