Tolvajt kerestek, önbíráskodásból emberrablás lett

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Tolvajt kerestek, önbíráskodásból emberrablás lett

Az elkövetők és a sértettek egy helyen dolgoztak. Amikor az egyik irodából 2017. szeptemberében eltűnt csaknem négymillió forint, az elkövetők ? többiekre is nagy befolyással bíró ? vezérében az a meggyőződés alakult ki, kollégái vitték el a pénzt. Elhatározta, ha kell, erőszakkal is visszaszerzi azt tőlük.

Értekezlet ürügyén behívták a sértetteket a telephelyre, bezárták mögöttük az ajtót, a hangadó követelni kezdte a pénzt. Amikor a sértettek értetlenkedtek, először ököllel, majd teleszkópos bottal ütötte őket, amibe társa is bekapcsolódott, a harmadik pedig felszólítására gumilövedékes fegyverrel rájuk lőtt.

Ezután a vezér engedélyezett egy telefont, hogy a sértettek családtagjaikkal a helyszínre vitessék a pénzt. Ezt követően kollégáikat megkötözték, egy zárt dobozos teherautó rakterébe kényszerítették, majd a negyedik elkövető,  sofőrként a telephely környékén autóztatta őket. Mivel rövid időn belül nem vitt senki pénzt, a vezér felszólítására az egyik sértett újra felhívta a családját azzal, hogy ha nem viszik, nem engedik el őket.

Utána a sértetteket újra a teherautó rakterébe kényszerítették, ismét autózni kezdtek velük, de ekkor már elkezdték rugdosni az autó ajtaját, kiabáltak. Az elkövetők megijedtek, hogy feltűnést keltenek, megálltak és ? mivel vezérük már nem volt velük ? elengedték a sértetteket azzal, hogy estére szedjék össze a pénzt.

A sértettek hozzátartozói közben a történtekről értesítették a rendőrséget, akik a telephelyre kiszállva elszámoltatták az elkövetőket. Másnap a hangadó élettársával felhívatta az egyik sértettet, aki azt mondta, az ügyet a rendőrség fogja kivizsgálni. Ekkor az elkövető átvette a telefont, életveszélyesen megfenyegette. A Pest Megyei Főügyészség emberrablás, súlyos testi sértés kísérlete és zaklatás miatt nyújtott be vádiratot.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Talula édesanyja megjelenik, és gondoskodásával őrületbe kergeti a lányt, aki visszamenekül a kórházba
2020-08-05 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kamran és Selim minden erejükkel Seyfettin gyógyulásán fáradoznak
2020-08-05 00:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Barbi és Beni mindössze 40 ezer forintot gyűjtött össze a játék alatt, ám A Piramis 1 millió forintos ajánlatára Beni nem tudott nemet mondani
2020-08-05 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vadonatúj résszel folytatódik a MasterChef VIP 2 szerdán 20
2020-08-05 00:01:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Bár a labdák nem álltak a játékosok mellett, mégsem tértek haza üres kézzel, ugyanis több mint 1 millió forintot vihettek magukkal
2020-08-05 00:00:10 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Sokoldalúságát, zenei képzettségét már több műsorban is bizonyította Nótár Mary, aki szintén saját műsort kapott a Zenebutikon
2020-08-04 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez