31 év után gyanús lett egy bazi nagy kő a kertjében. Kiderült, hogy az űrből pottyant oda

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
31 év után gyanús lett egy bazi nagy kő a kertjében. Kiderült, hogy az űrből pottyant oda

Az eddig ismert legnagyobb németországi meteoritra bukkantak egy kertben a baden-württembergi Blaubeurenben. A 30,26 kilogrammos kő már évtizedek óta feküdt ott.

Tömege alapján ez a legnagyobb Németországban talált kőmeteorit Dieter Heinlein, a Német Légügyi és Űrkutató Központ (DLR) szakértője szerint. Az intézmény szerdán számolt be a meteoritról, amelyet tudományos szenzációnak nevezett.

Már 1989-ben megtalálta a követ kertjében annak tulajdonosa. Feltűnt neki a nagy súly és hogy sok vasat tartalmaz, a különleges szikla mégis érintetlenül maradt a telken 31 éven át. A DLR szerint még a profik sem feltétlenül ismerték volna fel elsőre, hogy meteoritról van szó. Csak idén januárban jelentkezett a központban a férfi. Három különböző laboratóriumban végeztek anyagvizsgálatokat, amelyek eredményeként kiderült, hogy a kő valójában meteorit.

A kutatók most azt szeretnék kideríteni, hogy mikor hullhatott a Földre. Ez akár már évszázadokkal ezelőtt megtörténhetett.

Júliusban a Meteoritical Society nemzetközi szakértői szervezet is megerősítette, hogy valóban meteoritra bukkantak a németországi kertben. A kozmikus égitestet Blaubeuren városáról nevezték el. Az eddigi németországi rekordtartó a 17,25 kilogrammos Benthullen-meteorit volt.

A képen egy Franciaországban talált meteorit látható, fotó: AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
A férfi ismeretlen társait jelenleg is keresik.
2020-08-15 20:54:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Károkról nincs hír.
2020-08-15 20:38:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Reggel 14 és 20, napközben 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet
2020-08-15 20:20:41 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A szakítás érzelmileg mindenkit megvisel, azt is, aki szakít, azt is, akivel szakítanak
2020-08-15 20:13:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A földmozgást a lakosság érzékelte, károkról nem tudni
2020-08-15 20:11:47 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A török elnök szerint országa nem fog meghátrálni az Európai Unió által kilátásba helyezett szankciók ellenére sem, és folytatja a földgáz utáni kutatást a Földközi-tenger keleti medencéjében
2020-08-15 20:11:41 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez