Rákot digasznosztizáltak Forgács Gábornál

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Rákot digasznosztizáltak Forgács Gábornál

Március végén áttétes prosztatarákot diagnosztizáltak Forgács Gábornál, aki azóta több műtéten és kemoterápián is átesett. A színész-humorista a Blikknek beszélt arról, hogy bizakodó, de a fizikai fájdalmak mellett lelkileg is nehezen éli meg a mindennapokat, mivel a járványügyi helyzet miatt nem fogadhat látogatót a kórházban.

Minden évben rendszeresen elmentem orvosi ellenőrzésre, a legutóbbin is azt mondták, minden rendben. Aztán tavasszal egyszer csak észrevettem, hogy valami nem stimmel, őszintén elmondom: véreset pisiltem. Eljöttem a kórházba, ahol közölték, nagy a baj… Áttétem is van hólyagban, mirigyekben, prosztatában. Ezeket azóta mind ki is vették már. Nehezen viselem. […] Az ember mindig abból indul ki, hogy ilyesmi csak mással történik

? mondta.

Forgács két műtéten van túl és elkezdte a kemoterápiát is, most arra vár, hogy kiderüljön, mi a következő lépés.

Mindent hajlandó vagyok megtenni, mert szeretnék még élni egy darabig, de bevallom, vannak olyan pillanatok, amikor az orvosok, ápolók jobban harcolnak értem, mint én saját magamért. Szerencsére nagyon jó kezekben vagyok

? tette hozzá.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Marie és Nico úgy döntenek, Ingrid nyomába indulnak
2020-09-25 03:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Milagros elveszíti Ivoval való fogadását. Ahhoz, hogy minden rendben menjen, Boby segít Ivonak, ám
2020-09-25 02:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Műsorajánló - Rolie, Polie, Olie: hétköznap délutánonként a Kiwi TV-n!
2020-09-25 02:02:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza az Automata című filmet október 2-ig a Mozi+ oldalán! #filmekegesznap
2020-09-25 01:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy társasházban elszabadul egy háziállatként tartott tigrispiton
2020-09-25 01:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lajcsi visszatért! Új műsor, új tartalom, megszokott minőség
2020-09-25 01:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez