23 millió forintnyi pénzt és ékszert vittek el a rablók az idős velencei házaspártól

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő rablás bűntette miatt indítványozta annak a két férfinak és egy nőnek a letartóztatását, akik kiraboltak egy idős házaspárt Velencén.

A kámzsát viselő két férfi és női társuk egy nyitott ablakon keresztül jutott be a családi házba, ahol felkeltették az ott alvó nyugdíjas férfit és feleségét, majd egy késsel, illetve fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették őket, hogy amennyiben nem adják át az otthonukban található készpénzt és ékszereket, úgy bántódásuk esik.

A házaspár engedelmeskedett a rablók felszólításának és 23 millió forint értékben adott át készpénzt, valamint arany ékszereket az elkövetőknek, akik ezt követően a ház előtt várakozó taxival menekültek el a bűncselekmény helyszínéről, melyet negyedik társuk vezetett.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel alaposan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól, hogy összebeszéléssel veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb bűncselekményt követnének el.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a három rablót. Az autót vezető negyedik társuk jelenleg szökésben van.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház sátorrendszerét, amelyben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik
2020-09-21 13:20:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tizenkilenc elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki álnéven csalt ki pénzt áldozataitól a közösségi médiában
2020-09-21 13:18:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az olimpiai játékok az egyetlen olyan esemény, amely képes összehozni a világ országait
2020-09-21 13:09:57 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Az autólízinggel kapcsolatban több tévhit is kering a köztudatban, illetve sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy ez a hitelkonstrukció mely esetekben jelent megoldást
2020-09-21 12:58:24 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A rendszert Kriza Ákos volt fideszes polgármester kérésére telepítették
2020-09-21 12:51:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Rég látott magasságokba emelkedett az euró ára, az OTP pedig hitelmoratórium meghosszabbításai miatt zuhant a tőzsdén
2020-09-21 12:46:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez