Járványügyi intézkedési protokollt kapnak az iskolák

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Járványügyi intézkedési protokollt kapnak az iskolák

Részletes járványügyi intézkedési protokollt készít Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolák számára, amelyet hamarosan eljuttatnak az intézményekhez ? közölte a Magyar Nemzettel a minisztérium. A kormány hagyományos iskolakezdésre készül, de ha szükséges, az operatív törzzsel egyeztetve további intézkedéseket fog majd hozni.

A tantermen kívüli, digitális munkarend tapasztalatait széles körű szakmai együttműködésben elemeztük, és a tapasztalatok alapján történik a felkészülés a következő tanévre. A most zajló nemzeti konzultációban pedig arról is kikérjük az emberek véleményét, támogatják-e, hogy járvány esetén ingyenes legyen az internet az iskolás gyermeket nevelő családoknak, illetve a pedagógusoknak,

tette hozzá az Emmi és kiemelte, hogy a járványhelyzethez kapcsolódó, a köznevelésre vonatkozó részletes intézkedési protokollt a záró szakmai egyeztetéseket követően juttatják majd el a köznevelési ágazat érintett szereplőihez.

A Nemzeti Pedagóguskar elnöke Horváth Péter azt mondta a lapnak, hogy nem lehet megismételni azt a teljes körű iskolabezárást, ami tavasszal volt, mert vélhetően a gazdaság sem fog annyira leállni és a szülőknek is egyre kevesebb a szabadságuk. Szerinte elképzelhetetlen, hogy az elsősöknél személyes kapcsolatfelvétel nélkül kezdődjön el az iskola, de a felsőbb évfolyamokon el tud képzelni egy ciklikus megoldást, amelyben helyet kap a személyes kontaktus, például egy új anyagrész megkezdésekor, utána viszont a pedagógusok kiadhatják a témához kapcsolódó feladatokat otthoni munkavégzésre.

Horváth szerint országosan egységes szabályozás helyett arra van szükség, hogy a fertőzöttség mértékének megfelelően régiónként, fenntartónként hozzanak intézkedéseket, de még egy megyén belül is lehetnek eltérő intézkedések.

A Pedagógusok Szakszervezete elnöke, Totyik Tamás arról beszélt a Magyar Nemzetnek: nagy gond, hogy még nincs rendelet a tanév rendjéről, pedig három hét múlva kezdődik az oktatás és számos gyakorlati kérdést kell tisztázni. Például, hogy ha lesz második hullám, beengedjék-e a szülőket az iskolába vagy hogy egy 32 fős osztály esetén hogyan tartsák a másfél méteres védőtávolságot. Totyik hozzátette:

a Klebelsberg Központ költségvetésében biztosítani kell a védekezéshez szükséges eszközök forrását, és nem szabad sajnálni a pénzt a valódi digitális tananyagtartalmak fejlesztésére.

Koronavírus - Még több hír a témában Járványügyi intézkedési protokollt kapnak az iskolák Bioinformatikus: Magyarország elkezdhet aggódni a második hullám miatt Kevesebb üdítő fogyott a kijárási korlátozás alatt

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

folytatás

Legkedveltebb hírek
Annak ellenére, hogy az Európai Unió Bírósága már jogsértőnek nyilvánította az ezt előíró magyar civil törvényt
2020-09-28 13:23:54 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az idős férfi napját egy arra haladó vitorlás rontotta el, ő pedig mindent megtett, hogy ezt viszonozza is
2020-09-28 13:22:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Folytatódik a grandiózus bevásárlás, az MNB cége most Lakner László műveit vette meg
2020-09-28 13:21:44 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Szeptember 29-én egy magánűrhajó indul útnak Virginiából, amely a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) szállít majd rakományt – írja a Space
2020-09-28 13:00:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) nyomozta ki, hogy a Tiborcz István 76 százalékos tulajdonában lévő BDPST Kft
2020-09-28 12:51:06 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben ? közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn
2020-09-28 12:49:06 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez