Az MKB útját állta egy nemzetközi nyomozásnak, amely egy gyanús offshore céget próbált felderíteni

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az MKB útját állta egy nemzetközi nyomozásnak, amely egy gyanús offshore céget próbált felderíteni

A Direkt36 birtokába került egy olyan iratcsomag, amelyet másfél éven át dolgozott fel egy nemzetközi újságíró csapat, és amelynek lett egy magyar vonatkozású története is.

Eszerint a hazai MKB Bank nemcsak, hogy biztosította egy gyanús offshore cég pénzmozgatásait, de érdeklődésre el se árulta a cég tulajdonosának kilétét, azaz segített neki rejtve maradni titoktartásra hivatkozva.

A cikk állítja:

a Deutsche Bank amerikai részlegénél még 2011-ben lettek figyelmesek arra, hogy a Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a világ különböző pontjain lévő bankszámlákra. ám több szempontból volt szokatlan ez művelet. nem volt érthető, hogy milyen célból utalnak, ahogy az sem, hogy valójában ki áll a cég mögött. a Guarantee Agency ráadásul a magyar MKB Banknál vezette a számláját, de a magyar bank elzárkózott attól, hogy információkat adjon ki az ügyfélről.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Vacsorakirály legutóbbi részében volt pár izgalmas jelenet: ma Szegedi Fecsó főzött, aki borsólevessel kezdte meg a menüsor össze
2020-10-28 19:45:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés, ezért napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte – nyilatkozta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szerdán a közmédiának
2020-10-28 19:40:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Osváth Zsolt YouTube-os műsorában ezúttal Tóth Gabi vendégeskedett, aki többek között Puzsér Róbertról is szót ejtett: mint elmondta, ő végtelenül tiszteli a kritikust, nem érti az ellene irányuló hadjáratát, de nem haragszik rá, szerinte nem is vele van problémája igazán
2020-10-28 19:31:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Többfelé tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat
2020-10-28 19:30:59 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A demokraták egyelőre nem merik elhinni, hogy megtörténik, amit a közvélemény-kutatások mutatnak, és elnökjelöltjük, Joe Biden legyőzi az újraválasztására készülő amerikai elnököt, Donald Trumpot a jövő keddi elnökválasztáson
2020-10-28 19:30:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Távolsági buszra szállt egy férfi Érden, de nem sokkal később a rendőrök keresték, ugyanis nem utasként volt a buszon, hanem elkötötte a járművet tíz nappal ezelőtt, számolt be az esetről az RTL Híradó
2020-10-28 19:16:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez