Meghalt Michael Chapman, a Dühöngő bika és a Taxisofőr operatőre

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Meghalt Michael Chapman operatőr, aki olyan Scorsese-filmek képeiért felelt, mint a Taxisofőr, a Dühöngő bika vagy Az utolsó valcer. Nyolcvannégy éves volt halálát szívelégtelenség okozta, tudatta párja, Amy Holden Jones filmrendező.

Chapman 1935-ben született, és a Columbia Egyetemen tanult, a filmezéssel apósán, az Oscar-jelölt francia-amerikai Joe Brun operatőrön keresztül került kapcsolatba. Aztán Gordon Willistől tanult olyan filmek forgatásain, mint A keresztapa, vagy A háziúr, ez utóbbi rendezője, Hal Ashby bízta meg első vezető operatőri munkájával Az utolsó szolgálat című filmjében, amit aztán nem sokkal később már Martin Scorsese Taxisofőrje követett. Chapmant kétszer jelölték operatőri Oscarra, a Dühöngő bikáért és A szökevényért, megkapta az Amerikai Operatőrök Szövetsége, valamint a Camerimage filmfesztivál életműdíját. Kikacsintott a rendezés felé is, többek között a fiatal Tom Cruise-t felvonultató Tökéletes mozdulatok című filmmel. Utolsó operatőri kreditje a Híd Terabithia földjére című film volt, visszavonulása után főként tanított.

Kiemelt kép: Robert Mora/Getty Images/AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Louisianában, Mississippiben, Alabamában, Georgiában, Floridában és Észak-Karolinában több mint kétmilliónyian maradtak áram nélkül
2020-10-30 06:17:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Műsorajánló - Kegyetlen város: hétköznap délutánonként a TV2-n!
2020-10-30 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Összesítésünk szerint messze a kormány és a Fidesz költi el a legtöbb pénzt a közösségi oldalon, előbbi másfél év alatt 161,2 milliót, míg a párt 101,2 millió az elmúlt másfél évben
2020-10-30 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Nehézségekkel küzdő patchwork család. A 17 éves Josa egy cseppet sem leplezi nemtetszését újdon
2020-10-30 05:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Carla felad egy hirdetést a társkeresőrovatba, de teljesen összezuhan, amikor még két hét múlva sem kap választ
2020-10-30 05:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Podcastunk elérhető az  iTunes-on, Spotify-on és a Google Podcastson is ? RSS Best Sztárbeszélgetések - PodcastA legizgalmasabb beszélgetések már nemcsak olvashatóak, de hallhatóak is
2020-10-30 05:00:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez