Még a magánkórházaknak is össze kellett írniuk, hány orvost és ápolót tudnak hadrendbe állítani

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Még a magánkórházaknak is össze kellett írniuk, hány orvost és ápolót tudnak hadrendbe állítani

Minden járó- és fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmény, vagyis a magánszolgáltatók is levelet kaptak Müller Cecíliától. Az országos tiszti főorvos arra kérte az ellátókat, írják össze azokat az orvosokat és ápolókat, akik szükség esetén kirendelhetők a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézményekbe.

A Covid-19 betegek ellátásának biztosítása érdekében a fertőzött betegek ellátására kijelölt egészségügyi szolgáltatók Covid-19 ellátási kapacitásait bővíteni szükséges, ide értve a betegek ellátásához szükséges humánerőforrást is, amit az érintett intézmények saját hatáskőrben már nem tudnak megoldani

? olvasható a szeptember 21-ei keltezésű, a 24.hu-hoz is eljutott levélben, amelyben Müller megjegyzi, az új fertőzöttek és a fertőzésgyanús esetek számának növekedéséből fakadóan a kórházi ellátást igénylő betegek számának további emelkedése várható.

Valójában ez már meg is kezdődött, igaz, mint az alábbi ábrán látszik, hiába sokkal több az aktív fertőzött, a kórházi ápolásra szorulók száma (jelenleg 534) egyelőre csak a fele annak, mint amennyi május elején, a járvány első csúcsán volt. Ugyanakkor hétfőn 71 ember került kórházba, ami a súlyos betegek számának meredek emelkedését jelzi.

Az országos tiszti főorvos az egészségügyi törvényre hivatkozva emlékeztet az átvezénylés szabályaira: ?az egészségügyi dolgozó más egészségügyi tevékenység ellátására alapellátást, járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézménybe vagy időszakosan működő gyógyintézetbe kirendelhető.?

A szolgáltatóknak szűk határidő állt rendelkezésükre: a hétfőn megkapott emailre kedd délig kellett választ adniuk, amely tartalmazza az orvosok és az ápolók listáját is.

A levelet a szolgáltatók egy Excel-táblával együtt kapták meg, amibe fel kell vezetniük a kirendelhető humánerőforrás-kapacitásaikat. Meg kellett adniuk, mennyi szakorvos (aneszteziológia és intenzív terápia vagy  intenzív terápia szakorvos, belgyógyász, infektológus, tüdőgyógyász, kardiológus és gerontológus), általános orvos, rezidens és ápoló (intenzív/sürgősségi szakápoló, szakápoló és ápoló) rendelhető ki tőlük a Covid-ellátásra. Továbbá össze kellett írniuk azokat az orvosokat és ápolókat is, akik önként jelentkeznek abban az esetben, ha szükség lenne az átcsoportosításukra.

A levélből kiderül az is, hogy a kirendelt egészségügyi dolgozó munkaideje a napi 12 órát nem haladhatja meg.

A levélről több magánszolgáltatót is megkérdeztünk, a DunaMedical megkeresésünkre azt válaszolta, tájékoztatási kötelezettségüknek határidőre eleget tettek, azt viszont nem árulták el, hogy az egyik legnagyobb magánszolgáltatóként mennyi orvost és ápolót írtak össze.

A jogszabály alapján nem rendelhető ki az egészségügyi munkavállaló, illetve a foglalkoztatott:

a várandóssága megállapításától gyermeke hároméves koráig, gyermeke 16 éves koráig, ha a gyermekét egyedül neveli, hozzátartozójának tartós, személyes gondozása esetén, ha legalább 50 százalékos mértékű egészségkárosodása van, illetve ha az Országos Mentőszolgálat az adott válsághelyzet felszámolásában érintett szervezeti egységébe tartozik.

A kirendelés menetét is megszabta a tiszti főorvos. E szerint a kirendelést az egészségügyi válsághelyzet felszámolásában résztvevő kórház vezetője igényli a megyei kormányhivataltól, amely dönt a kirendelés szükségességéről és az általa meghatározott egészségügyi intézmény vezetőjét kötelezi a kirendelés végrehajtására.

A kirendelés vonatkozhat meghatározott személyre vagy az egészségügyi szolgáltatónál meghatározott számú és meghatározott képzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozóra.

Az egészségügyi személyzet kirendelésének időtartama addig tart, amíg ?az egészségügyi válsághelyzet miatti egészségügyi ellátást végző egészségügyi intézmény csak a hozzá kirendelt egészségügyi dolgozók közreműködésével képes ellátni a többletfeladatait, illetve amíg indokolt az időszakosan működő gyógyintézet működtetése? ? tájékoztatta a kórházvezetőket Müller Cecília.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ivy immár nyíltan színre lép, hogy leigázza Gotham-et
2020-10-30 02:30:29 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Socorro észreveszi, hogy valaki les rá az utcán. Kiderül róla, hogy nem az, akinek mondja magát. A f
2020-10-30 02:12:24 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Danny olyan üggyel foglalkozik, ahol egy kábítószer-kartelltagot gyilkolnak meg
2020-10-30 01:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A sorozat minden része két, valóban megtörtént orvosi esetet dolgoz fel színészek segítségével
2020-10-30 01:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Bevadulva című filmet november 6-ig a Moziverzum oldalán!
2020-10-30 01:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Bettina von Karlshagen hazatér birtokára, és megtudja, hogy Quirin látta el lovait távollétében
2020-10-30 01:14:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez