15 és 8 év fegyházat kapott a budai közértet kirabló két férfi

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Kemény büntetést kapott az a két gyorsított eljárásban bíróság elé állított két férfi, akik kiraboltak egy II. kerületi közértet egy hónappal ezelőtt. A 65 éves B. István és a 25 éves Cs. Roland kést fogott az eladóra, így szerezve meg a kasszában és a pulton lévő pénztárcában lévő 120 ezer forintot. A rablók elmenekültek, amikor egy vásárló belépett az üzletbe.

A kerületi rendőrök két napon belül azonosították és elfogták a két támadót, amelyben szerepet játszott, hogy a két férfi tömegközlekedési eszközzel érkezett a helyszínre, és a villamoson nem takarták el maszkkal az arcukat. A két férfi beismerte a bűnösségét a kihallgatása során.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt állította bíróság elé a két letartóztatásban lévő elkövetőt. A bíróság a vád szerint bűnösnek mondta ki őket, a 65 éves férfit mint erőszakos többszörös visszaesőt 15 év, társát pedig 8 év fegyházra ítélte. A bíróság az idősebb férfit kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ítélet nem jogerős, mert az elkövetők és védőik enyhítésért fellebbeztek.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Emiatt a hivatal is bezár pár napra. (Belföld)
2020-10-25 11:05:47 | Hozzászólások: 0 | Népszava
1956. október 23. (Szép Szó)
2020-10-25 11:04:14 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az aktív esetek száma szombaton 8777-tel 349 305-re nőtt
2020-10-25 11:01:16 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez