Olasz egészségügyi államtitkár: Hullámok lesznek, de újabb járványcunamit nem várunk

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Olasz egészségügyi államtitkár: Hullámok lesznek, de újabb járványcunamit nem várunk

Paolo Sileri a nemzetközi sajtónak nyilatkozva kijelentette, Olaszország eddig jól védekezett, és most is ezt teszi. Elismerte, hogy Olaszországnak földrajzi fekvéséből eredendően némi szerencse is jutott. A járvány terjedése az északnyugati Lombardiában kezdődött, így könnyebb volt az ország többi részétől elszigetelni. Máshol is voltak gócpontok, de azok kisebbnek bizonyultak, és gyorsabban is sikerült őket felszámolni.

Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy Európában a járvány az elsők között és keményen sújtotta Olaszországot, most az adatok kedvezőbbek, mint Spanyolországban és Franciaországban, ahol a politikus szerint kezelhetetlenné vált a helyzet. Úgy vélte, hogy amikor napi 10-15 ezer körül van az igazolt új fertőzöttek száma, akkor az azt jelenti, hogy az valós szám legalább 50 ezer lehet.

A jobb eredményeket elsősorban azzal magyarázta, hogy az egész országot szinte azonnal és hosszú időre lezárták, március 10-től május 18-ig. Említette a termelés leállítását, a szeptemberig leállított oktatást, a több mint fél éve zajló távmunkát. Kifejtette a lakosság felelősségvállalását is, amely azonnal megérezte a veszélyt és kevés kivétellel követte az egészségügyi protokollt.

A szájmaszk hétköznapi használati cikké vált. Az olaszok megértették, hogy nem korlátozza a szabadságot. Ellenkezőleg, a szigorú szabályok betartása biztosítja a szabadság élvezetét, azt, hogy például beülhetünk egy étterembe vagy elmehettünk szavazni

– hangsúlyozta Sileri. Ugyanilyen fontosnak nevezte a legalább egy méteres biztonsági távolság betartását is.

Kiemelte, hogy márciustól majdnem nyolcszorosára emelték a fertőző és intenzív osztályok ágyszámát, 20 ezer új egészségügyi dolgozó állt munkába. Hatalmas munkát végeztek a házi orvosok és a területi egészségügyi központok a szűréseket követő kontaktkutatásban.

Az egészségügyi tárca képviselője szerint a járványgörbe fokozatosan Olaszországban is emelkedni fog az év hátralévő részében, de kizárta, hogy újabb lezárásokat rendelnének el.

Hullámok lesznek, de újabb járványcunamit nem várunk, minthogy a tavaszinál rosszabb helyzetet nehezen tudnánk elképzelni, és most már az egészségügyi rendszer felkészült

– mondta.

Hozzátette, hogy a tárca 400 millió euró értékben egyetlen gyógyszergyártó céggel kötött szerződést a jelenleg tesztelés alatti oltóanyagra, amely talán tavaszra lehet kész a használatra.

Európában egészségügyi együttműködésre van szükség, mivel hiába jobb nálunk most a helyzet, ha Franciaországból esetleg visszaterjed hozzánk is

– jelentette ki.

Az államtitkár külön problémaként említette, hogy sokan nem mennek el orvoshoz, mert félnek a vírustól: húszmillió vizsgálat, valamint egymillió műtét maradt el. A kardiológusok felhívást intéztek a betegekhez, hogy ne hagyják ki az előírt szűréseket. A kihagyott vizsgálatok, beavatkozások pótlását a közegészségügy a magánklinikákkal együttműködésben igyekszik pótolni.

A csütörtöki adatok szerint Olaszországban már több mint 300 ezer beteget szűrtek, majdnem 36 ezren haltak meg. A legutolsó napi esetszám 1786 volt, 23 beteg halt meg. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 47 ezret, intenzíven 246 beteg van.

A még október 15-ig érvényes vészhelyzetet a kormány bejelentése szerint tovább kívánják hosszabbítani.

Koronavírus - Még több hír a témában Olasz egészségügyi államtitkár: Hullámok lesznek, de újabb járványcunamit nem várunk 18 kórházból vezényelnek át orvosokat és szakápolókat a Covid-centrumokba Romániában átlagosan 1300 új fertőzöttet találnak naponta

Kiemelt kép: Filippo MONTEFORTE / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
A szombat esti kétórás adás első felében összefoglalót láthattunk, ahol a falhoz állított Amandát leszámítva mindenki ordibált mindenkivel, így sejthető volt, hogy a kiválasztás sem lesz túl nyugodt
2020-12-05 22:50:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A szerb válogatott nagy meglepetésre 29-25-re legyőzte a világbajnok Hollandia csapatát a dániai női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójából szombat estére halasztott mérkőzésen, a magyar érdekeltségű C csoportban, írja az MTI
2020-12-05 22:30:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd vissza a Rosamunde Pilcher: Nem mindennapi szerelem című filmet december 12-ig a JockyTV o
2020-12-05 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Fináléba jutás kapujában ezúttal Jive-val nyűgözte le a közönséget és a zsűrit Győrfi Dániel és Stana Alexandra
2020-12-05 21:57:59 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ugrókötelezéssel is készült produkciójukra Győrfi Dániel
2020-12-05 21:57:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó, a jelentős nézetkülönbségek miatt felfüggesztett tárgyalások folytatásáról állapodott meg szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
2020-12-05 21:56:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez