Egy hét múlva jön a Szemrevaló Filmfesztivál (x)

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

2020. október 1-8. között rendezik meg Budapesten a SZEMREVALÓ ? SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár kilencedik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Október 1-4. között a Művész moziban vetítik a német nyelvű filmtermés legjavát. A vetítések után online közönségtalálkozókat szerveznek. Október 5-8. között az érdeklődők az egész ország területéről elérhető Távmoziban is megtekinthetik az alkotásokat. Október 2-5. között Debrecenben, október 6-9. között Szegeden, október 14-17. között pedig Pécsett vetítik majd a filmeket. Jegyek elővételben már kaphatóak.

Október 1-jén 19 órakor vetítik a budapesti Művész moziban Burhan Qurbani alkotását, a 21. századba helyezett, sűrű atmoszférájú Berlin, Alexanderplatz-ot, mely az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt. Albrecht Schuch a filmbeli Reinhold megformálásáért és a Kontroll nélkül-beli alakításáért megosztva nyerte el a német Oscar-díjnak is nevezett Lola-díjat 2020 tavaszán. Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényéből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot. Október 2-án napközben a fesztivál FB-oldalán a filmbarátok megnézhetik a rendezővel folytatott beszélgetést ?német nyelven, magyar felirattal.

Október 2-án 19 órakor a Végzet és kezdet című filmben Nora szerelme elvesztése után megismerkedik Natannal. Van egy olyan furcsa érzése, hogy valahonnan már ismeri a férfit, de nem sejti, mi az, ami összeköti őket. A vetítést követő napon a Szemrevaló FB-oldalán lesz látható a rendezőnővel, Mariko Minoguchival készült beszélgetés.

Október 3-án 19 órakor a Thomas Meyer azonos című regénye alapján készült csupaszív vígjátékot vetítik. A Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba című filmben Motti az egyetemen beleszeret egy nem zsidó lányba, amit ortodox anyja tragédiaként él meg. A srác ennek ellenére elindul az önállóság és a függetlenség felé. Október 4-én Thomas Meyer író- forgatókönyvíróval lesz beszélgetés a fesztivál FB-oldalán.

Végül október 4-én 19 órakor a Gipsy Queen című alkotást tűzi műsorára a Művész mozi. Ali büszke, bátor nő, Hamburgban él két gyermekével. Apja kislány korától azért edzette, hogy világbajnok boxoló legyen, s kitörhessen a romániai nyomorból. Ali visszatalál a boxhoz, ami felforgatja az életét s úgy tűnik gyermekeit is elveszítheti? A film férfi főszereplője Tobias Moretti. Október 5-én, 18 órakor Hüseyin Tabakkal, a film rendezőjével Regina Rusz, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója beszélget a Szemrevaló FB oldalán.

Teljes program: www.szemrevalofesztival.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Feszültté vált ismét a helyzet a Donyec-medencei konfliktus övezetében, péntekre virradóan két ukrán katona életét vesztette, két másik pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következében - jelentette az ukrán hadműveleti parancsnokság
2020-10-30 14:42:06 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Fokozottan védett területet csapoltatott le az alkalmazottjával
2020-10-30 14:31:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ez azonban tavalyhoz képest így is több mint 9 százalékos növekedés
2020-10-30 14:26:21 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Oláh Ákos és Katona Andor, a Farm VIP producerei arról beszéltek, miért lesz formabontó az új reality, és milyen izgalmas kalandokra számíthatnak a nézők
2020-10-30 14:11:38 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait
2020-10-30 14:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A műholdak által gyűjtött adatok azt is megmutatták, hogy soha nem látott mértékben akadályozta a napsugárzás Földre jutását is
2020-10-30 14:00:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez