?Nem kell spicliskedni? ? veréssel fenyegette a polgárőrt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Nem kell spicliskedni? ? veréssel fenyegette a polgárőrt

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki február közepén trágár szavakkal fenyegetőzve akadályozta a polgárőröket a jogszerű járőrözésben.

Az önkéntes polgárőr egy Kiskunhalas környéki községben teljesít szolgálatot a három társával együtt. Egy polgárőr feliratú, figyelmeztető jelzésekkel ellátott autóban ülve láttak el figyelő szolgálatot bűnmegelőzés céljából. Ennek során észrevették a gépkocsival közlekedő férfit, akiről tudták, hogy nincs vezetői engedélye. Figyelni kezdték, mert meg kívántak győződni arról, hogy ő vezeti-e a személyautót.

A sötétben azonban nem látták jól a távolabb lévő gépkocsiban ülő sofőrt. A férfi észrevette őket és az időközben hozzá csatlakozó, ismeretlen társával együtt a polgárőr gépjármű közelébe hajtott és megállt. Kiszállt az autóból, odalépett közvetlenül a polgárőr gépkocsi mellé, és kérdőre vonta az abban sofőrként ülő sértettet, hogy miért figyeli őt, majd emelkedett, fenyegető hangon, többször és egyre erélyesebben felszólította, hogy szálljon ki.

A férfi azonban ezt megtagadta és kérdőre vonta a vádlottat a gépjárművezetés kapcsán, ami miatt a férfi egyre dühösebb lett, és szidalmazni kezdte. Közölte, hogy ?nem kell spicliskedni? és trágár szavakkal többször veréssel fenyegette a polgárőrt. Ezután a férfi visszaült az autóba és ismeretlen társával együtt elhajtott a helyszínről. A férfi e tettével a közfeladatot ellátó személynek minősülő polgárőrt a jogszerű eljárásában fenyegetéssel akadályozta.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a szabadlábon védekező férfire.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ivy továbbra is próbál harcolni az ?övéiért?, ami során magára haragítja Selina-t, a Gotham-i rendőrséget és a Wayne vállalatot is
2020-10-29 02:33:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újabb és újabb esély nyílik Federico számára, hogy elmondja Milagrosnak az igazságot, de mindig visszakozik
2020-10-29 02:11:14 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A sorozat minden része két, valóban megtörtént orvosi esetet dolgoz fel színészek segítségével
2020-10-29 01:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vogel egyik bikája súlyosan megsebesíti őt, ami miatt nem tud foglalkozni a gazdasággal
2020-10-29 01:14:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Mélyütés című filmet november 5-ig a SuperTV2 oldalán!
2020-10-29 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez