Még a halhatatlanok is az SZFE-ügyről beszéltek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Még a halhatatlanok is az SZFE-ügyről beszéltek

Elhelyezték a Halhatatlanok Társulata legújabb tagjainak lábnyomát a pesti Broadway-n az Operettszínház előtt az Atv.hu tudósítása szerint. A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége hozta létre, most pedig 5 év kihagyás után az ATV-n indult újra

1996-ban álmodta meg az akkori Stúdió szerkesztőség két vezetője: Szegvári Katalin és Érdi Sándor, hogy a művészvilágot, a művészeket, a színpadi szakma művészeit ezzel a díjjal megajándékozzák

? idézte fel a díj alapítását Rónai Egon.

A Halhatatlanok Társulatának kitüntetését 5 év kihagyás után az ATV keltette életre újra. A díjazottak Esztergályos Cecília, Hernádi Judit, Csavlek Etelka, Miklósa Erika, Medveczky Ilona, Oláh Zoltán, Benedek Miklós, és Koltai Róbert.

Hernádi Judit büszke a kuratóriumi jelölésre, és arra is, hogy a közönség szavazott rá, de köszöntőjében kitért az SZFE diákjaira is:

Amit a főiskolások csinálnak azzal egyszerűen hitet adnak nekünk, hogy ezt a szakma csinálja. Hogy ez a szakma áll ki magáért. Nem az orvosok, nem az irodalmárok, hanem ők és adják meg az egész korosztályuknak ezt a fantasztikus muníciót, amivel majd ebbe a korosztályba valószínűleg azért ez egy örök élmény marad

? mondta a színésznő. Arról is beszélt, hogy neki is segítséget adott ahhoz, hogy úgy érezze, jó színésznek lenni. Hozzátette: büszke a főiskolásokra és magukra is.

Benedek Miklós színművész is az SZFE-ügyről beszélt. ?Valakinek muszáj elmondani, hogy ez nem jól van így? ? fogalmazott. Szerinte a szakma elvesztette a hitelét, nincs kire felnézni, nincs kire hallgatni, a mesterek elmennek. ?Egyszerűen nem tehetik meg, hogy egy ilyen helyzetbe hozzanak egy több 100 éves pályát, szóval kikérem magamnak? ? tette hozzá.

A Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke, Szinetár Miklós szerint egy nagyon jó csapat kapta a kitüntetést, és hangsúlyozta, hogy kizárólag művészeti szempontok alapján. Szinetár reméli, hogy a díj ráirányítja a figyelmet az előadó-művészetre, amelyről manapság kevés szó esik.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd / Smagpix

folytatás

Legkedveltebb hírek
Négy évbe és hat ügyészségi hosszabbításba került, hogy végül ne történjen semmi az ügyben
2020-10-27 18:14:19 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Két személyautó ütközött a település közelében, a rendőrök a helyszínen vizsgálódnak
2020-10-27 18:09:49 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez