Az SZFE tanárai semmisnek tekintik az egyetem kiürítésére vonatkozó rendelkezést

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az SZFE tanárai semmisnek tekintik az egyetem kiürítésére vonatkozó rendelkezést

Ahogy mi is megírtuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése előrehozott őszi szünetre hivatkozva próbálta meg kiüríteni az intézmény épületeit péntek estére, azonban az egyetemfoglaló diákok nem tettek eleget a felszólításnak, sőt még egy épületet elfoglaltak.

A hétvégén az új vezetés fenyegetőbb hangvételre váltott, és közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen a rendkívüli őszi szünet hivatalosan elkezdődött.

Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét

? írták.

Fenyegetőbbre váltott az SZFE vezetéseAki az őszi szünet idején az épületben marad, annak vállalnia kell a következményeket ? figyelmeztettek.

Az SZFE oktatói vasárnap este reagáltak ezekre a mondatokra. Közleményükben megjegyzik, hogy Dr. Szarka Gábor, Novák Emil és Dr. Zalán János állításai azért is meglepőek, mivel a rendelkezéssel szemben október 16-án halasztó hatályú keresetet terjesztettek elő, ezért az szerintük nem végrehajtható.

Alulírottak, az Egyetem tanárai, ragaszkodunk a tanítás folytatásához. A rendkívüli szünetet szakmai és pedagógiai szempontból végtelenül károsnak tartjuk, munkajogi szempontból pedig aggályosnak, hiszen a rendelkezés megsérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 122. § (5) bekezdését is, mely szerint a munkáltatónak a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. A munkáltató megsérti az Mt. 51. § (1) bekezdését is, amennyiben megpróbálja jogellenesen ellehetetleníteni az oktatók munkavégzését, hiszen a munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Ennek megfelelően az egyetemi épület lezárása, a tantermek bezárása, de akár az internet lekapcsolása is ezzel ellentétes munkáltatói magatartás.

 

Mindezek figyelembevételével az SZFE oktatói közössége a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést semmisnek tekinti, és a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatja a munkát az Egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.

A nyilatkozatot a következő oktatók írták alá:

            Almási Tamás             Ari Zsófia             Babos Tamás             Bagossy László             Balázs Gábor             Barkóczi Janka             Báron György             Csató Kata             Csémy Melinda             Csizmadia Tibor             Dargay Marcell             Erdélyi Attila             Horkay Barnabás             Faur Anna             Fekete Ádám             Ferenczi Gábor             Forgács Péter             Földényi F. László             Fullajtár Andrea             Garai Judit             Gál Eszter             Gimesi Dóra             Golden Dániel             Grósz Zsuzsanna             Gyombolai Gábor             Győrei Zsolt             Hajdu Szabolcs             Hegedűs D. Géza             Horváth Csaba             Hutlassa Tamás             Jákfalvi Magdolna             Janisch Attila             Kármán Emese             Kárpáti Péter             Karsai György             Kende János             Kékesi Attila             Kiss Csaba             Kiss Éva             Kollányi Tamás             Kolosi Péter             Koltai M. Gábor             Kovács D. Dániel             Kővári Judit             Lázár Zsigmond             Lemhényi Réka             Márk Iván             Máté Krisztina             M. Tóth Géza             Németh Gábor             Neudold Júlia             Novák Eszter             Pálfi Szabolcs             Papp Márta             Polgár Csaba             Porogi Dorka             Radák Judit             Rába Roland             Rigó Péter             Róbert Júlia             Ruff-Kiss Ágnes             Schulze Éva             Schwechtje Mihály             Sellő Hajnal             Selmeczi György             Stöhr Lóránt             Szabó Iván             Szász János             Székely Kriszta             Szilágyi Bálint             Szórád Máté             Szöllősi Barnabás             Tallér Zsófia             Tárnoki Márk             Tóth Péter             Upor László             Várady Zsuzsi             Vecsernyés János             Wierdl Eszter             Zányi Tamás             Zeke Edit             Zilahy Tamás             Zsótér Sándor

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kiderült, melyik jelmez jutott a középdöntőbe és az utolsó maszkról is lehullt a lepe
2020-11-29 22:23:05 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Kalóz második produkciója után rögtön le is lepleződött és felfedte magát!
2020-11-29 22:22:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A következő részben az Egérke és a Discogömb másodjára is megmutatták hogyan tudnak
2020-11-29 22:22:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A folytatásban a Kalóz és az Apáca álltak színpadra, majd megtörtént az első leleplezés!
2020-11-29 22:22:44 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Discogömb és az Egérke produkciójával indult el a Nicsak, ki vagyok második adása!
2020-11-29 22:22:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lehullt a lepel az Apácáról, a Kalózról és az Egérkéről, a Discogömb azonban menetelt a k&
2020-11-29 22:18:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez