Harminc éve elsirattuk a vadnyugatot, amit nem is ismertünk

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Harminc éve elsirattuk a vadnyugatot, amit nem is ismertünk

Harminc évvel ezelőtt úgy látszott, a western műfaja éppen úgy tűnik el Hollywoodból, ahogy a lovak és bölények rótta, hatalmas vadnyugati prérit egy évszázaddal korábban felszámolta a kelet felől érkező telepesek terjeszkedése. A western aranykora rég elmúlt már, az amerikai filmet nem a múlt, hanem a jövő érdekelte. Aztán 1990 táján a műfaj új erőre kapott, és bár egykori népszerűségét aligha nyeri vissza többé, azóta is készülnek westernek. Ami azt jelenti, hogy a western műfaján keresztül az alkotók azóta is meg tudják fogalmazni, milyen aktuális társadalmi és közéleti problémák foglalkoztatják őket.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a western régi dicsőségét egyetlen film állította helyre, mert ahhoz, hogy egy műfaj újra vonzó legyen gyártóknak, alkotóknak és a közönségnek egyaránt, ennél azért többre van szükség. A harminc évvel ezelőtt, 1990. október 19-én bemutatott Farkasokkal táncoló nélkül mégsem beszélhetnénk a western reneszánszáról. Kevin Costner filmjének ugyanis sikerült az, ami a kortárs Hollywoodban már sokkal ritkább: egyszerre volt kimagasló kritikai és közönségsiker. Megnyerte a legjobb film és a legjobb rendezés Oscar-díját, miközben az év negyedik legnézettebb filmje volt az amerikai mozikban. Történt mindez Hollywood kivételesen erős évében, amikor a Ghostot és a Micsoda nőt is bemutatták.

Lapunkban már körüljártuk, az említett két filmet mi tette különlegessé, filmtörténeti visszapillantásaink sorát pedig a Farkasokkal táncoló felidézésével folytatjuk.

Olyan romantikus férfi, kár, hogy halott ? 30 éves a GhostA 30 éves Ghost a kilencvenes évek egyik legsikeresebb filmje, ami után egy generáció akart megtanulni kerámiázni, és lehetőleg szexelni közben. A siker nyomába eredtünk. Hollywood hercege készülődik

Ez a háromórás, hömpölygő filmeposz azért is kivételes produkció Hollywood történetében, mert ízig-vérig szerzői film: egyetlen alkotón múlt, hogy a film elkészült. Ő természetesen Kevin Costner, aki nemcsak a főszerepet játszotta el, de rendezői bemutatkozására is ezzel a filmmel szánta el magát. A Filmvilág kritikusa a magyarországi premier idején pontosan ezen ironizált:

Egy indiánlelkű rendező (Kevin Costner), egy makulátlan jellemű, ábrándos szemű főszereplő (Kevin Costner) és egy ?vadregényre? hajlamos, velejéig humanista filmíró (Kevin Costner) ?csapatmunkája? végül is az előre látható eredménnyel zárult: a vásznon megadatott számára az a tágas térség, amelyen éppúgy száguldozhat, mint kedvenc bölénycsordája; s háborítatlanul ki is éli magát.

Frappáns, ám igazságtalan mondatok ? a korabeli kritikusoknak aligha volt bajuk azzal, amikor Orson Welles, Woody Allen vagy John Cassavetes egyedül vitt el a hátán egy-egy filmet. Costner viszont nem rangos szerző, hanem Hollywood ügyeletes szépfiúja volt (később aztán Hollywood hercege címmel jelent meg róla könyv). Nyolcvanas évekbeli feltűnése után különösen az évtized második felében érték nagyobb sikerek. A Nincs kiút, az Aki legyőzte Al Caponét és két baseball-filmje (Baseball bikák, Baseball álmok) után már világsztár volt.

Kevin Costner rendez (forrás: Collection Christophel ? Tig Productions / Majestic Films International)

Azt viszont kevesebben tudták, hogy Costnert a produceri és a rendezői munka is érdekli. A nyolcvanas évek közepén ő bátorította Michael Blake írót, hogy gyúrja át regénnyé a Farkasokkal táncoló forgatókönyvét, amelyben eleinte egyetlen nagy stúdió sem látott fantáziát. Costner úgy okoskodott, ha a regény siker lesz, hirtelen nagyobb presztízsű adaptációs forrásműként tekintenek majd rá. Blake regénye 1988-ban meg is jelent, és Costner ekkor már, ha nehezen is, de talált producereket, akik pénzt adtak a filmváltozatra. A filmet az MGM-hez tartozó Orion finanszírozta, de komoly kockázatot vállaltak: Costner még soha nem rendezett filmet, ráadásul egy divatjamúlt műfajban, a westernben akarta kipróbálni magát.

Csúfos bukás is lehetett volna

A western utolsó nagy korszaka a hetvenes évekre esett. Igaz, akkor úgy tűnt, a Fennsíkok csavargója, a McCabe és Mrs. Miller, a Cable Hogue balladája vagy a Kis Nagy Ember nagyjából be is tették a kaput a klasszikus westernek előtt, mivel megkérdőjelezték és komoly kritikával illették azok ideológiai tartalmát. Koholmányként mutatták be a vadnyugat mítoszának legtöbb elemét: a magányos, rendíthetetlen erkölcsű fehér harcos figuráját, a préri hősies meghódítását, az indiánokkal vívott háború jogos mivoltát. Természetesen korábban is készültek olyan filmek, amelyek tagadták ezeket a valós történelmi eseményeket kiszínező és megszépítő motívumokat, de Hollywoodban igazán a hetvenes években lett trendszerű a westernek kritikája. Nem véletlenül: a korabeli társadalmi problémákról, a politikai vezetéssel szemben táplált ellenérzésekről is szóltak ezek a filmek.

Mindennek az lett az eredménye, hogy a nyolcvanas évekre a western súlyát és jelentőségét veszítette. Michael Cimino monumentális vállalkozása, A mennyország kapuja hatalmasat bukott, és ugyan azután is készültek westernfilmek, de komolyabb siker nem akadt közöttük, legfeljebb az, amelyikben Steve Martin és barátai hülyére vették a műfajt (A három amigó). Még Clint Eastwood, a zsáner kereszteslovagja is olyan filmeket csinált, amelyekben a szatírával (Bronco Billy) vagy a fantasyvel (Fakó lovas) keveredik a western. Néhány sikerfilmnek (főleg a Star Warsnak) és a digitális technika előretörésének köszönhetően a hollywoodi stúdiók figyelme a fantasztikus műfajok felé fordult, sci-fikbe és fantasykbe tették a pénzt. A western egyre inkább cikinek számított, és befektetésnek sem volt valami jó.

Forrás: Collection Christophel ? Tig Productions / Majestic Films International

Costner is viszonylag kevés pénzből, 22 millió dollárból készítette el a filmet (ugyanebben az évben a Terminator 2: Az ítélet napját, elsőként Hollywoodban, százmillióból forgatták). Jóval több forgatási napra volt szüksége, mint eredetileg tervezték, 60 helyett 108 napig forgatták a filmet. A stúdió pénze elfogyott, ezért Costner a költségvetés negyedét végül saját zsebből állta. Simán benne volt a pakliban, hogy a Farkasokkal táncoló hatalmas fiaskó lesz, az új A mennyország kapuja. De nem így lett.

Indiánabb az indiánoknál

Miért lehetett sikeres a Farkasokkal táncoló, mikor annyi más western megbukott? Csak feltételezésekkel élhetünk, de harminc év távlatából úgy látszik, 1990-re, a Reagan-korszak után és a hidegháború végén valamiféle ideológiai visszarendeződés zajlott le Hollywoodban, ami újra érvényt szerzett a műfajok eredeti, klasszikus ideológiájának. A western esetében ez annyiban módosult, hogy a klasszikus western rasszizmusának, sovinizmusának többé nem volt helye a fősodorban. Szó sem lehetett róla, hogy az indiánokat csakis vérivó vadembereknek ábrázolják, és illő volt a nőknek is komolyabb szerepet biztosítani a történetben.

A Farkasokkal táncoló mindkét új, íratlan szabályt betartotta, az amerikai őslakosok szerepeltetését pedig Costner különösen komolyan vette. A film legtöbb szereplője indián, és rengeteg a lakota nyelvű párbeszéd. Igaz, volt, aki kritizálta a produkciót, hogy többnyire nem lakota indiánok tanultak be lakota mondatokat, és ez hallatszik is a beszédükön, de 1990-ben Costner stábjának hozzáállása így is bőven korrektnek számított.

A ?vadnyugat meghódítása? végre annak látszott a filmben, ami valójában volt: erőszakos területfoglalásnak, az őslakosok módszeres kifosztásának, elüldözésének és legyilkolásának.

Costner úgy csinált realisztikus westernt, hogy mesei figurát helyezett a középpontba: John J. Dunbar hadnagyot, a polgárháborús veteránt, aki a fehérek harcaiból kiábrándulva áthelyezteti magát az Isten háta mögé, Fort Haysbe, ott pedig megismerkedik egy sziú törzzsel. Az indiánok végül maguk közé fogadják. Ez az, ami mai szemmel talán már megmosolyogtató: a fehér ember indiánabb lesz az indiánoknál, és segít nekik megvédeni a falujukat a támadó, rivális törzstől, majd az északi hadsereg előretolt helyőrségétől is.

A Farkasokkal táncoló tehát a példafilmje lehetne a ?fehér megmentőt? középpontba állító, a mai Hollywoodban már kellemetlenül konzervatívnak számító dramaturgiának. Harminc éve viszont valószínűleg pontosan ez kellett a mainstream sikerhez. A történetben elfért a valósághű és arányos indiánábrázolás, de fehér főhősre volt szükség, hogy Costnerék megközelítése ne idegenítse el a nézőket. Végül bejött a számításuk, mert a film nemcsak pénzügyileg és kritikailag volt sikeres, hanem az őslakos közösségek nagyobb része is elismeréssel fogadta.

Forrás: Collection Christophel ? Tig Productions / Majestic Films International Elég, ha bámulhatjuk a bölényeket

Mindez valójában nem sokat mond el arról, miért jó film a Farkasokkal táncoló. Persze nyilván növeli a film értékét, hogy hitelesnek tűnik az indián szereplők és karakterek jelenléte. Annak tűnik, de nem teljesen az: történelmi tudásunk szerint éppen, hogy a film gonosz indiánjai, a pónik voltak kisebbségben a sziúkhoz képest azon a területen, ahol a történet játszódik, és a törzsi konfliktusokban nem ők voltak a támadó fél. 1990 előtt viszont aligha láthattunk ?igazibb? indiánokat a vásznon, mint Vergődő Madarat, Szélfútta Hajat és társaikat ebben a filmben (két évvel később aztán Az utolsó mohikánban már magától értetődő volt az őslakos színészek szerepeltetése).

Ám ennél is fontosabb, hogy a Farkasokkal táncoló már a maga korában is különleges moziélménynek számított: kevés hasonlóan régi vágású, lassan hömpölygő filmeposz készült, ennek azonban a témája eléggé fontos és méltóságteljes ahhoz, hogy indokolttá tegye a háromórás játékidőt. Lehet, hogy Costner bátrabban is használhatta volna a vágóollót, a feszesebb szerkesztéssel viszont valami fontos veszett volna el a filmből.

A legjobb részei ugyanis pont azok, amelyekben csak bámuljuk a főhőssel együtt a bölényeket vagy a csillagos eget a hideg, magányos éjszakán.

A Farkasokkal táncoló minden kockáján ott az elmúlás melankóliája, a tudás, hogy olyan világot láthatunk a képeken, amit a valóságban a nézők már réges-rég elvesztettek, sőt ők maguk ? mármint az amerikaiak ? számoltak fel. Ez a melankólia még az akciódúsabb vagy erőszakosabb jeleneteket is áthatja, nem kis részben John Barry fenséges kísérőzenéjének köszönhetően.

Harminc évvel a bemutatása után világosan látni a Farkasokkal táncoló hibáit, de az is egyértelmű, miért lehetett rajongani a filmért, akár Magyarországon is. Ma, amikor a magyar gyerekek már nem indiántörténeteken nőnek fel, talán már nem lenne akkora hatása a filmnek, de ki tudja? Az évforduló remek alkalom, hogy eltöltsünk egy hosszú estét Kevin Costnerrel, hallgassuk a lakota nyelv zenéjét meg a bölények dübörgését, és újra elsirassuk a vadnyugatot, amit természetesen soha nem ismerhettünk.

Kránicz Bence korábbi cikkei Összeszorított farpofái repítették a csúcsra a ma 60 éves Jean-Claude Van Damme-otGondoskodó apa, odaadó férj, becsületes hóhérAz SZFE új vezetése lezárta a termet, ahol a hallgatók eddig fórumoztak

Kiemelt kép: Collection Christophel / RnB ? Tig Productions / Majestic Films International

folytatás

Legkedveltebb hírek
Angelika a rossz anyagi helyzetüket akarván megoldani találkozik Hans Kleiberrel, hogy pénzügyi tanácsokat fogadjon tőle, ám Quirin
2020-11-26 01:13:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Gema eléri, hogy Carlos Daniel és Paulina összevesszenek
2020-11-26 00:07:26 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kitti egyik kedvenc hobbija a lovaglás, ám sajnos kevés lehetősége volt gyakorolni: Stohl András lányával kiegészülve lovagolni hívta Kittit
2020-11-25 23:30:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Máté szobája a régi bejáratnál kapott helyet, így az ő kis kuckójának szigetelése nagyobb kihívást jelentett az Újratervezők számára
2020-11-25 23:30:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza az Újratervezés adását!
2020-11-25 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez