Rendezte mulasztását a Fidesz hazugsággal lebukó parlamenti képviselője

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Rendezte mulasztását a Fidesz hazugsággal lebukó parlamenti képviselője

Szeptember elején írtuk meg, hogy Kovács Sándor, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselője birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Habár az összegeket hivatalosan nem a politikus kapta, a pénzekből mégis az ő telkén épült többek közt panzió.

A kormánypárti politikus ottjártunkkor azt mondta, semmi köze a turisztikai létesítményekhez, ő csak telket adta, hogy fia és a felesége által vezetett egyesület birtokában álló cég építkezhessen. Mint mondta, a felépítmények az uniós pénzek nyertesei tulajdonában vannak. A szóban forgó telek tulajdoni lapján azonban tulajdonosként csupán Kovács és az édesanyja volt feltüntetve, így hivatalosan ők ketten lettek az uniós beruházások kedvezményezettjei.

Amikor ezzel szembesítettük a nyírségi képviselőt közölte, a tulajdoni lapon való feltüntetéshez szükséges ingatlanhasznosítási megállapodás folyamatban van. Csakhogy a panziót öt évvel ezelőtt építették fel, tehát ennyi idő nem volt elegendő földhivatali ügyintézéshez.

Turisztikai birodalom épült uniós pénzből a Fidesz parlamenti képviselőjének birtokánNoha hivatalosan nem Kovács Sándor kapta a pénzeket, és szerinte semmi köze azokhoz, a nyerteseket ? a fiát és a felesége által vezetett egyesület cégét ? mégsem jegyezték be az ingatlan tulajdoni lapjára.

Cikkünk megjelenése után pár héttel végül rendezte mulasztását a Fidesz politikusa ? vette észre a Transparency International (TI) Magyarország a friss földhivatali bejegyzésekből. A tulajdoni lapok szerint immár az érintett uniós pénzből létrehozott épületek ? a Tündérmező Vendégház egy hozzátartozó filagóriával, valamint egy turisztikai bemutatóház a hozzátartozó csónakházzal ? a pénzek nyertesei tulajdonába kerültek.

Ez azért fontos, mert ha minden maradt volna a régiben, az ötéves kötelező fenntartási időszak után akár szabadon rendelkezhettek volna az épületekkel a telek tulajdonosai, azaz Kovács Sándor és édesanyja.

Nem mellékes, hogy a településen hasonló modell alapján olyan területeken is építkezik uniós pénzből a Kovács felesége által vezetett egyesület, ami az asszony egyik cégének tulajdonában van. Cikkünk nyomán ezen beruházások esetében is megkezdték a tulajdonviszonyok rendezését.

A nyírségi kormánypárti politikus körzetében tapasztalható összeférhetetlenségekről egy másik cikkben is beszámoltunk. Kiderült ugyanis, hogy Kovács Sándor barátja ? egyben felesége üzlettársa ? pár év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el cégével kizárólag olyan településeken, amelyek a fideszes politikus választókerületébe tartoznak.

Pár év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert a Nyírségben a fideszes képviselő barátjaKovács Sándor feleségének még közös cége is van a térségi közbeszerzések nagy kedvezményezettjével.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Valami kölcsön, valami új, az amerikai televíziós sorozat, melyben Kelly Nishimoto és Sam Saboura együttes erővel választanak a
2020-12-04 09:12:09 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Hetty tanítási módszerei megkérdőjeleződnek
2020-12-04 09:10:43 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez