Egyes szájvizek képesek lehetnek a koronavírus hatástalanítására

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egyes szájvizek képesek lehetnek a koronavírus hatástalanítására

Egyes szájon át szedhető antiszeptikumok és szájvizek képesek lehetnek hatástalanítani az új-koronavírust az amerikai Penn State Orvostudományi Főiskola kutatása szerint – írja az MTI.

A laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek eredményei azt jelzik, hogy egyes ilyen fertőzés ellenes, a kórokozókat megölő és szaporodásukat gátló termékek hasznosak lehetnek a vírusterheltség csökkentésében a szájban a megfertőződés után és segíthetnek csökkenteni a Covid-19-betegséget okozó SARS-CoV-2-fertőzés terjedését  – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.

A Craig Meyers mikrobiológus, immunológus és szülész-nőgyógyász professzor vezette kutatócsoport számos száj- és orr-garatöblítőt tesztelt laboratóriumban, hogy kiderítse, képesek-e hatástalanítani az újkoronavírust.

A teszteltek között voltak babasamponok egy százalékos oldatai, egy orröblítő, peroxid alapú torokfájás elleni öblítők és szájvizek.

A kutatók azt találták, hogy több ilyen orr- és szájöblítő képes az emberi koronavírus semlegesítésére, ami azt feltételezi, hogy ezen termékek képesek lehetnek csökkenteni a Covid-19-betegek által átadható vírusmennyiséget.

Kép: Getty Images

?Miközben várunk a vakcina kifejlesztésére, szükség van a fertőzés átadásának csökkentését célzó módszerekre. Az általunk vizsgált termékek már elérhetők és gyakran az emberek napi rutinjának részévé váltak? – idézte az intézmény közleménye a professzort.

A Journal of Medical Virology című folyóiratban bemutatott kutatási eredményekből kiderült, hogy az egyszázalékos babasampon-oldatok, amelyeket az orvosok gyakran használnak az üregek öblítésére 99,9 százaléknál nagyobb arányban hatástalanították a koronavírust két perccel az után, hogy azzal érintkeztek. Több szájvíz és toroköblítő szintén hatékony volt a fertőzőképes vírus hatástalanítására. Több 99,9 százaléknál nagyobb arányban semlegesítette a vírust 30 másodperccel az után, hogy kapcsolatba került vele.

Meyers professzor szerint az eredményeik ígéretesek, és a következő lépésük az lesz, hogy klinikai teszteket végezzenek, hogy felbecsüljék hatékonyságukat Covid-19-betegek fertőzőképességének csökkentésében. Ha ezek az oldatuk csupán 50 százalékkal csökkenthetik a fertőzés átadását, már az is nagy eredmény – tette hozzá.

Nagy Nikoletta korábbi cikkei Valószínűleg endémia lesz a koronavírusbólNégy év múlva már a Marsra készül Elon MuskMagyar műhold fogja vizsgálni a gravitációs hullámokat
folytatás

Legkedveltebb hírek
A Warner az összes 2021-es mozis megjelenését a premierrel egy időben elérhetővé teszi az HBO Maxon ? legalábbis az Egyesült Államokban
2020-12-05 09:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Járványügyi korlátozások mellett rendezik meg a parlamenti voksolást vasárnap Romániában
2020-12-05 08:40:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A világon közel 66 millióan fertőződtek meg a vírussal
2020-12-05 08:32:09 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ausztria utolérése illúzió, amíg a kormány hatalmas támogatásokkal újabb összeszerelő üzemeket csábít Magyarországra
2020-12-05 08:15:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Áldozatai könnyű sérüléseket szenvedtek.
2020-12-05 08:06:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Már csak öt pár verseng az első helyért a Dancing with the Stars mezőnyében
2020-12-05 07:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez