Müller Cecília: A járvány kiteljesedni látszik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Müller Cecília: A járvány kiteljesedni látszik

A járványnak még mindig a felfutó szakaszában vagyunk ? mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

A ma nyilvánosságra hozott, tehát a szerdai napra vonatkozó adatok szerint 2000 fölé ugrott a napi új regisztrált fertőzöttek száma. Ez rekord. Ez úgy jött össze, hogy minden eddiginél több, 16 ezernél is több tesztet végeztek.

A pozitív eredmények aránya 12,4 százalék lett.

Elhunyt 46 személy, ennél csak a tegnap közölt 48 napi halálozási adat több.

56 és 97 év közöttiek voltak az elhunytak, mondta Müller. Mindegyiküknél be tudtak azonosítani krónikus betegséget.

A járvány kiteljesedni látszik.

Minden adat emelkedik, nálunk is és a környezetünkben is – fűzte hozzá az országos tiszti főorvos.

?Eredményes védekezést folytatunk? ? fogalmazott Müller. Az elhunytak tekintetében az európai középmezőnyben helyezkedik el Magyarország, ezzel indokolta, és azzal, hogy az egymillió lakosra jutó fertőzöttek száma elmarad a világátlagtól.

Koronavírus - Még több hír a témában Rómában is kijárási tilalmat rendeltek el Térkép mutatja, hol tud koronavírustesztet végezni Csehországban 3000-rel megugrott a napi fertőzöttek száma, 15 ezer új esetet regisztráltak

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

folytatás

Legkedveltebb hírek
Valter Attila történelmet írt, hiszen ő az első magyar kerékpáros, aki a három nagy körverseny egyikén viselheti az összetett éllovasának járó trikót
2021-05-14 03:30:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kovács Péter XVI. kerületi vezető felháborodott hangulatú nyílt levélben követeli Bö
2021-05-13 22:38:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Telekom Veszprém 32-28-ra kikapott a francia HBC Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtök esti, első mérkőzésén
2021-05-13 22:35:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kilencvenes évek legnépszerűbb amerikai filmsorozatának egyszeri, különleges epizódjának forgatását egy évig gátolta a járvány
2021-05-13 22:26:04 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez