Az éttermek és kocsmák beszállítóit ellenőrzi a GVH

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az éttermek és kocsmák beszállítóit ellenőrzi a GVH

A GVH ismeretei alapján az úgynevezett HoReCa-szektort átszövik az olyan kikötéseket tartalmazó beszállítói megállapodások, amelyek arra ösztönzik a vendéglátóhelyeket, hogy kizárólag egy vagy limitált számú cég termékeit kínálják.

A jelenség jellemzően a széles portfólióval és jelentős tőkeerővel rendelkező italbeszállítóknak kedvez, miközben gátolhatja az új ? köztük a kisebb magyar ? szereplők piacra lépését.

Véletlenül az étterem legdrágább borát kapták, miközben a legolcsóbbat rendeltékAz amerikai vendéglő tulajdonosa végül nem fizetette ki velük a hatszázezer forintnak megfelelő összegbe kerülő ital árát.

Ezek a folyamatok végső soron csökkenthetik a termékkínálatot, illetve növelhetik az árakat. Az ilyen típusú piaci gyakorlatok hosszabb távon a vendéglátósokra is hátrányosak lehetnek, hiszen az alternatív beszerzési források visszaszorulásával csökkenhet váltási lehetőségük, és növekedhet kiszolgáltatottságuk.

Különös jelentőséget ad a vizsgált kérdéseknek a COVID-19 járvány, amely ezt a szektort is súlyosan érinti. A hivatal korábban már vizsgálódott a sörpiacon, jelenleg pedig az üdítők és más italtermékek piacát ellenőrzik erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. Amennyiben piaci torzulásokat tárnak fel, akkor emiatt versenyfelügyeleti eljárás kezdődhet.

Kiemelt fotó: MTI / EPA / Neil Hall

folytatás

Legkedveltebb hírek
A kisfiút a nagypapája és a rendőrök mentették meg, akik azonban az idős hozzátartozókon már nem tudtak segíteni
2020-11-29 17:21:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A juhok, szürkemarhák és bivalyok is beköltöznek a meleg hodályokba, istállókba
2020-11-29 17:15:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Egyházi célokra, közútfejlesztésre, versenyképesség javítására is jelentős összegek jutottak a Gazdaságvédelmi Alapból
2020-11-29 16:59:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Nem örülök a közéleti diskurzus eldurvulásának
2020-11-29 16:42:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez