ZAX ? a legédesebb luxus (x)

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
ZAX ? a legédesebb luxus (x)

Varga Zsuzsa bonbonjai bonbon színesek, egyedileg festettek és fényesek, akár az apró gyémántok. A remek alapanyagok, még több csokoládé és a kreatív ötlet ünnepe minden egyes bonbon.

Egy évvel ezelőtt vette kezdetét a ZAX csokoládémanufaktúra története.
A műhely és első üzletük Komáromban található, itt készülnek a csokoládék. Egy év alatt rengeteg minden történt a márkával, két nemzetközi versenyen is részt vettek, ahonnan díjjal távoztak. Óriási büszkeség ez számukra, hiszen rendkívül erős volt a mezőny. Elsőként év elején, Londonban az Academy of Chocolate Awards-on indultak, ahol passiógyümölcsös bonbonjukat díjazták. Ezt követően márciusban megrendezésre került az International Chocolate Awards 2020-as kelet-európai döntője, ahol szintén nagy sikert arattak Zsuzsa költeményei. A karamellel és a málna ganache-sal töltött bonbonjaival is díjat nyert.

A nemzetközi versenyeknél is nagyobb elismerés számukra, a visszajáró vásárlók elégedettsége. A csokoládé szerelmesei 22 féle ízben kóstolhatnak bonbonokat, mint a pisztácia vagy az erdei gyümölcs. Az állandó kínálat mellett azonban van idejük egyedi megrendeléseket is teljesíteni, ezek Zsuzsa és csapata kedvenc projektjei. Készítettek már bonbonokat kiállítás megnyitóra, esküvőkre és cégeknek is. Ilyenkor a tervezési folyamat során a megrendelővel közösen találják ki, mi az, ami a legjobban illeszkedik az adott céghez vagy eseményhez. Ilyenkor a kreativitás nem ismer határokat és a legkülönbözőbb szín, íz és formavilággal kápráztatják el az ügyfeleiket.

Szeptember közepétől már Budapesten is bármikor beszerezhetjük a napi endorfin adagunkat, mivel a Sas utca 15. alatt, a Bazilika szomszédságában talált új otthonra a ZAX. Itt csokoládék mellett Taittinger champagne-t is kínálnak, de ha egy gyors ebéd utáni desszertre vágyunk, a boltba betérve egy csésze kávé mellett meglephetjük magunkat néhány csodás bonbonnal vagy törtcsokoládéval.
Termékpalettájuk széles, a kézzel festett bonbonok mellett festett tábláscsokik, drazsék és krémek is megtalálhatók a boltban. Utóbbiból signature termékük a Zsutella, amely egy 70 %-os mogyorókrém, a népszerű világmárka gourmet változata, vegán, pálmaolajmentes változatban. Sas utcai és komáromi üzletükben a hűvösebb idő beköszöntével elő kerületek a forró italok is, 74 %-os forró csokoládét kínálnak többféle ízben, valódi csoki pasztillából, ami szerintük a szezon slágere lesz. Forró csokoládét sajnos nem, de a többi terméküket házhoz is szállítják, hogy senki ne maradjon csokoládé nélkül.

Igazi csokoládé rajongóknak kihagyhatatlan, de akik egy falatnyi boldogságra vágynak, mindenképp látogassanak el a Sas utcába!

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy hegesztőpalack robbant fel, amikor a közszolgálati média légkondicionáló-rendszerét szerelni érkező dolgozók már kiszálltak autójukból
2020-12-04 14:40:58 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A külügyminiszter közölte: a kormány kétmilliárd forinttal támogatja a Schott Hungary Kft
2020-12-04 14:39:13 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A gyanúsítottat letartóztatták. (Bűnügy-baleset)
2020-12-04 14:33:27 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ahhoz képest napokig bizonygatta, hogy nem enged az álláspontjából
2020-12-04 14:20:56 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Megannyi szórakoztató sláger közül Galambos Lajcsi a személyes kedvenceiből válogat, és te
2020-12-04 14:16:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A fertőzés után a szaglás elvesztése, a fejfájás és a fáradtságérzet mellett gyakran a nehézlégzés, légszomj és köhögés is tartósan megmarad
2020-12-04 14:14:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez