Hivatásos őrökkel ellenőriztetnék a vásárlók maszkviselését a boltokban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hivatásos őrökkel ellenőriztetnék a vásárlók maszkviselését a boltokban

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, aki a lapnak elmondta: a járvány miatt várható, hogy a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlások a novemberi fizetésnapok után felpörögnek, ezért az eddigi intézkedéseken túl haladéktalanul lépni kell az áruházakban. Arra kérik a forgalmas bevásárlóhelyek üzemeltetőit, hogy ne terheljék tovább az eladókra, pénztárosokra, árufeltöltőkre, vevőszolgálatosokra a kötelező maszkviselés betartatásával járó kereskedői felelősséget.

Javasoljuk, hogy keressék a helyszíni együttműködés lehetőségét a polgárőrséggel, és vonjanak be profi vagyonvédelmi cégeket, amelyek a rendőrök kiérkezéséig kezelni tudják az üzletekben naponta előforduló kritikus helyzeteket

? mondta a lapnak Bubenkó Csaba, aki szerint az elmúlt években leépült a külsős cégekhez kiszervezett vagyonőri, biztonsági szolgáltatás az üzletekben, a járvány előtt az elenyésző számú, kisebb bűnesetekre elegendő volt a belső kamera követésére kijelölt, saját alkalmazott.

Mivel az üzlet teljes területén mindenkitől számon kell kérni a maszkviselést, az ősz óta túlzott teher hárul a békés, hagyományos feladatokhoz szokott alkalmazottakra, akiknek többsége nő, családanya

? emlékeztetett a szakember. Hozzátette: a korábbi években rekordnyereségeket elérő áruházláncoknál a járvány mostani szakaszában már nem lehet szempont, hogy mekkora kiadást jelent a jogszabálynak megfelelő körülmények biztosítása. Szerinte mivel külön embert kíván az ellenőrzési kötelezettség az áruházakban, nem lehet ezen tovább spórolni, mert a karácsonyi tömegben megakadhatnak a rutinfolyamatok.

Koronavírus - Még több hír a témában A Klik nem vezet nyilvántartást a koronavírusos pedagógusokról Hivatásos őrökkel ellenőriztetnék a vásárlók maszkviselését a boltokban Pozitív lett Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök vírus tesztje

Kiemelt kép: Mónus Márton/MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az FC Barcelona ellen játssza utolsó hazai csoportmérkőzését a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a magyar bajnokcsapat szerda este a Puskás Arénában fogadja a már biztos továbbjutó, százszázalékos katalánokat
2020-12-01 11:43:05 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk
2020-12-01 11:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Matematika, virológia és tippelés a tetőzésről, két hónap eltéréssel
2020-12-01 11:29:34 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Lidérces képzelgések a karácsonyi mondókáktól
2020-12-01 11:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Lokoléo Party ? Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is
2020-12-01 11:16:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Natalina szarvasgomba keresés közben egy karikagyűrűt talál a fűben
2020-12-01 11:15:46 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez