NYUSZET: a kormány 2,5 millió nyugdíjast károsít meg

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
NYUSZET: a kormány 2,5 millió nyugdíjast károsít meg

Jelentősen megkárosítja a kormány a nyugdíjasokat ? két és félmillió embert ? azzal, hogy mindössze 1,2 százalékos nyugdíjkiegészítést hagyott jóvá novemberre. Ez a mérték ugyanis nem követi az inflációt és meg sem közelíti az élelmiszerárak emelkedését ? érvel Juhász László, a NYUSZET elnöke a közlemény szerint.

A szervezet nem először kritizálja a nyugdíjszámítási rendszert és nem először kevesli az emelések mértékét. Az ország legnagyobb szakszervezeteivel és civil szervezeteivel együttműködő NYUSZET most a novemberi 1,2 százalékos nyugdíjkiegészítési mértéket tartja elfogadhatatlanul alacsonynak és az előzmények ismeretében indokolatlannak is. A számok alapján legalább 1,5 százalék kiegészítés jár ? szögezi le az elnök.

Az év első hét hónapjában ugyanis az év eleji nyugdíjemelést jelentősen meghaladó infláció volt: júliusban és augusztusban is elérte az előző 12 havi mértéket, a 4,3 százalékot. Az év elején 2,8 százalékkal emelték a nyugdíjakat, most pedig 1,2 százalékos kiegészítést tervez a kormány. Vagyis: egyszerűen nem jön ki a matek. Hiányzik 0,3 százalék ? magyarázza Juhász. De nemcsak a kormányzati matekkal, hanem az idevonatkozó törvény ismeretével és annak betartásával is gond van ? véli az elnök. A törvény szerint ugyanis az emelés mértékének meghatározásánál az első 8 hónap adataira alapozott várható éves indexet kell alapul venni. Ilyen adatot a KSH azonban szeptemberben nem hozott nyilvánosságra, októberben viszont váratlanul közzétette az első háromnegyed év nyugdíjas árindexét is, ami 4 százalék volt. Az első 8 havi érték közel lehetett a 4,3 százalékhoz, s ez alapján kellett volna az emelést meghatározni. Hogy ez nem történt meg, nemcsak az elmúlt tíz év gyakorlatával ellenkezik, hanem még tisztességtelen is ? szögezi le az elnök. Az érintett korosztály ugyanis járvány idején a 13. havi nyugdíj majdani bevezetési ígéreten kívül semmi mást nem kapott a kormánytól.

A NYUSZET éppen ezért nemcsak a hiányzó 0,3 százalékot követeli, hanem azt is, hogy a novemberi korrekció a kisnyugdíjasoknak se legyen 50 ezer forintnál kevesebb. Ez a néhány tízezer forint ugyanis túlzás nélkül a túlélést jelentheti kisnyugdíjból tengődő tízezreknek ? áll a közleményben.

Kiemelt kép: Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
November végén jelent meg Miley Cyrus új albuma, Plastic Hearts címmel, ennek örömére a Rolling stone magazin készített vele egy interjút és címla
2020-12-04 15:02:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt a december 11-e utáni időszakra tervezett járványügyi intézkedésekről, korlátozásokról ? tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke
2020-12-04 15:02:46 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A hsziungnukhoz, azaz az ázsiai hunokhoz köthető 120 sírt tártak fel az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen – írja az MTI
2020-12-04 14:59:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az átlagnál 1,1 Celsius-fokkal melegebb volt az idei ősz
2020-12-04 14:59:38 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szájer József botránya rengeteg politikai és társadalmi vetülete mellett egy olyan problémára is rámutat, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk ? szexuális preferenciától,  kikapcsolódási szokásoktól és közéleti szerepvállalástól függetlenül
2020-12-04 14:58:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Letartóztatást indítványozott a Komáromi Járási Ügyészség azzal a két nővel szembe, akik külföldről beszerzett új pszichoaktív anyagot terjesztettek, és abból börtönben ülő raboknak is juttattak
2020-12-04 14:52:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez