Magas fertőzöttséget mutattak ki egy budapesti idősotthonban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Magas fertőzöttséget mutattak ki egy budapesti idősotthonban

Magas arányú koronavírus-fertőzöttséget mutattak ki a budapesti Baross Utcai Idősek Otthona Csokonai utcai telephelyén ? közölte hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal. Ezért a fenntartó Fővárosi Önkormányzat járványügyi intézkedési tervet állított össze az illetékes kormányhivatallal és IV. kerülettel egyeztetve, illetve vizsgálatot kezdeményezett és felfüggesztette az intézmény vezetőjét.

Emlékeztettek, hogy október közepén egyszer már elrendeltek egy járványügyi megfigyelést, akkor tizenhárom fertőzöttet találtak, most pedig újabb hatósági tesztelést végeztek a idősek otthonában.

Folyamatosan érkeznek a tesztek eredményei, nagyon nagy pozitivitási arányt tartalmaznak, ezért a Fővárosi Önkormányzat, mint fenntartó kirendelte egy másik fővárosi intézmény vezetőhelyettesét a vizsgálat végéig az intézmény vezetésére, egyúttal vizsgálatot rendelt el és felfüggesztette az intézményvezetőt a vizsgálat végéig,

írták a közleményben. Hozzátették, hogy az önkormányzat és a kormányhivatal által összeállított intézkedési terv tartalmazza többi között a dolgozók szűrővizsgálatának sűrítését, a pozitív teszttel rendelkező lakók kórházba szállítását, és a negatív gondozottak elkülönítését.

Koronavírus - Még több hír a témában Magas fertőzöttséget mutattak ki egy budapesti idősotthonban 150 ezer forintos bírságot is kaphatnak, akik megsértik a házi karantént Merkel: drámai gyorsasággal terjed a koronavírus Németországban

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Farm VIP folytatódik kedden este a Mintaapák után 20
2020-11-23 22:35:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vasvári Vivi, Ambrus Attila, Terecskei Rita és Horváth Éva volt a Farm, ahol éltünk első adásának vendégei
2020-11-23 22:34:36 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A szemben ülő felek folyamatosan támadják egymást, így a beszólogatások folytatódnak
2020-11-23 22:31:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Terítékre került a kérdés, hogy miért volt ennyi feszültség a piros csapatban, amiről Ambrus Attila őszintén beszélt
2020-11-23 22:26:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vasvári Vivien bizony megmutatta, hogy egy teljesen más személyiség, mint amilyennek eddig megismerhettük
2020-11-23 22:23:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A pirosak teljesen ledöbbentek a Pajtában hagyott kosz és dzsuva láttán
2020-11-23 22:18:35 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez