Szabó Tímea haza?rdja?te?knak tartja a kormány járványügyi intézkedéseit

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szabó Tímea haza?rdja?te?knak tartja a kormány járványügyi intézkedéseit

Szabó Tímea frakcióvezető online közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak be kellene tiltania minden nyilvános rendezvényt. Amikor kérdezték, ez vonatkozik-e a tüntetésekre is, az állami hírügynökség szerint azt felelte, nem, mert az utcán biztosítani lehet a védőtávolságot, ellentétben a focimeccsekkel.

A politikus beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt nem szegényedhetnek el családok, ezért törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy

a táppénzen lévők ne a fizetésük 60, hanem nettó 75 százalékát kapják meg. 

Szabó Tímea a népjóléti bizottság elnökével, a szocialista Korózs Lajossal levélben felkérték az operatív törzs tagjait, hogy a testület előtt számoljanak be az eddigi intézkedéseikről. 

Az általa benyújtott határozati javaslat szerint a kormánynak a tömeges megbetegedések miatt nagyon szigorú szabályokat kellene hoznia.

Minden nyilvános helyen betiltanák a magánrendezvényeket, a szórakoztató és kulturális eseményeket, a vendéglátóhelyek kivételével. Nyilvános helyen ? a családtagok és a közös háztartásban élők kivételével ? kötelező lenne a 2 méteres  távolságtartás. Vissza kellene állítani az idősek vásárlási idősávját hétköznap 9-11 óra között. Távoktatást vezetnének be a középiskolákban, egyetemeken úgy, hogy a diákokat két csoportra osztják. Heti váltásban történne a távoktatás, közben folyamatosan figyelik, mikor szükséges az iskolák teljes/részleges bezárása. Tömegközlekedést csak a munkába járáshoz, az idősek vagy a gyermekek gondozása érdekében lehetne igénybe venni, vagy akkor, ha nincs élelmiszerbolt, gyógyszertár 500 méteren belül, ha az egyéni közlekedés nem megoldható. Legalább kéthetente minden egészségügyi dolgozót, pedagógust, szociális dolgozót, minden kórházi felvételre kerülő beteget és szociális intézményben lakót tesztelni kellene. Biztosítani kellene minden állampolgárnak a tesztelést, ha a COVID-19-megbetegedés valamely tünetét produkálja, és le kellene tesztelni mindenkit, aki korábban fertőzött személlyel érintkezett. Ha kell, a kormány haladéktalanul kérjen nemzetközi segítséget a tesztelési kapacitások bővítéséhez. Az átfertőződöttség nyomon követéséhez legyen rendszeres az orvostudományi egyetemek és a KSH nagymintás országos
kutatása. Szakemberekből álljon fele egy álló állandó, a járványügyi kontaktuskutatással foglalkozó akciócsoportot, a kormány biztosítsa ehhez a szükséges forrásokat. Ha valaki fertőzésgyanú miatt nem mehet be a munkahelyére, ha lehet, biztosítani kell az otthoni munkavégzés feltételeit. Ezt munkavállalói joggá kell tenni. Amenyiben az otthoni munkavégzés nem megoldható, az állam biztosítsa a teljes bér
kifizetését az érintetteknek. Koronavírus - Még több hír a témában Szabó Tímea haza?rdja?te?knak tartja a kormány járványügyi intézkedéseit Egyetlen terület van, ahol Trump még tartja magát Karantén alá került Litvánia egyötöde

A javaslat indoklása szerint a koronavírus-járvány súlyos, az egész országra kiterjedő, a tavaszinál jóval súlyosabb egészségügyi válsághelyzetet okoz. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy megfelelő protokoll szerint történő, széles körű és tömeges tesztelés, a kontaktok gyors és hatékony felkutatása, valamint a fertőzöttek mielőbbi elkülönítése megállíthatja a vírus terjedését.

150 ezer forintos bírságot is kaphatnak, akik megsértik a házi karanténtHétfőn az Országgyűlés megszavazta a szigorítást.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Mikor táncolt utoljára? Minden egyes nap táncolok, mert terapeutaként párokkal dolgozom, ami azt jelenti, hogy rá kell éreznem a közös r
2020-11-29 20:00:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Közös ellenzéki listán tervezi az indulást a Momentum Mozgalom a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be a párt elnöke vasárnap a Facebook-oldalán
2020-11-29 19:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa nagyon aggódik a számok miatt
2020-11-29 19:48:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Rekordmagas az új fertőzöttek és az elhunytak száma is Müller Cecília: A plázákban c
2020-11-29 19:47:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Max Verstappen másodikként, Alexander Albon pedig harmadikként ért célba
2020-11-29 19:40:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Sztár mulató - ahol a sztárok mulattatnak! A magyar könnyűzenei élet kiválóságaival találkozhatnak a nézők, és együtt mulatozhatnak a Zenebutik csatornán
2020-11-29 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez