SZFE-dolgozók: Folyamatos fenyegetés és megfélemlítés ér bennünket a kancellár és a rektorhelyetettes részéről

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
SZFE-dolgozók: Folyamatos fenyegetés és megfélemlítés ér bennünket a kancellár és a rektorhelyetettes részéről

Hétfő délután 15 órakor újabb sajtótájékoztatót tartottak a Színház-és Filmművészeti Egyetemet szeptember elején elfoglaló hallgatók, mely az SZFE sztrájkolói közleményének felolvasásával kezdődött. Elhangzott, hogy a Törvényszék október 23-án jogszerűtlennek minősítette a sztrájkot. Ezt azzal indokolták akkor, hogy a szenátus jogköreinek visszaszerzése a fenntartótól nincs összefüggésben a dolgozók gazdasági és szociális érdekeivel.

Ezzel szemben a mi álláspontunk továbbra is az, hogy egy felsőoktatási intézményben a szenátus hatáskörének  terjedelme kulcskérdés. A szenátus gyakorolja ugyanis az egyetem alaptörvényben biztosított jogait

? mondták.

Elhangzott, hogy a szenátuson keresztül tudnak beleszólni az egyetem polgárai a különböző döntésekbe, ami egyértelműen szociális érdek. A sztrájkbizottság másodfokon fellebbezett a határozat ellen, valamint megfogalmaztak egy további sztrájkkövetelést is október 15-én, ami a modellváltás teljes visszafordítását, az egyetem alapítványi fenntartásának megszüntetését célozza.

A modellváltás már olyan jelentőségű kérdés, amelyben a fenntartó nem jogosult dönteni, ezért ezt a sztrájkkövetelésünket magának Magyarország kormányának címeztük. Erre a követelésünkre választ a kormány részéről eddig nem kaptunk

Hozzátették, mindeközben folyamatos fenyegetésekkel és megfélemlítésekkel kell szembenéznie a dolgozóknak a kancellár és a rektorhelyetettes részéről. Először a bérükkel fenyegetőztek, hogy nem fizetik ki nekik, ami végül munkajogi szempontból alaptalannak bizonyult, a bért az egyetemnek ki kellett fizetnie. Emellett a kancellár folymatosan követeli a sztrájkban résztvevők névsorát, de adatvédelmi szempontból ez a követelés is alaptalan. A rektor ráadásul a legnagyobb hirtelenséggel azonnali őszi szübetet jelentett be, kitiltva ezzel a dolgozókat az intézményből, minezt úgy, hogy a munkajogi előírásoknak nagyrészt nem is tett eleget.

Továbbra is az az álláspontunk, hogy a helyzet tárygalásos rendezésének az az alapfeltétele, hogy az önmagát az autónimagaranciák tekintetében illetéktelennek nyilvánító és a tárgyalásokat egyoldalúan megszakító tárgyalópartner helyett az alapítójogokat 2022. január 1-ig gyakorló, ágazati felelős minisztérium, az ITM vezetőjével elkezdhessük az érdemi tágyalásokat

? mondták, hozzátéve, hogy továbbra is folytatják a sztrájkot.

Bodrogi Gyula az SZFE-ügyről: Ha politikáról szól, akkor azonnal abba kell hagyni a szakmátElőször szólalt fel az SZFE-ügyében, bár szerinte a Nemzet Színészeinek kellett volna legelőször elmodnania a véleményüket. Előzmények

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szarka Gábor nemrég kinevezett kancellár hirtelen, még aznap kezdődő, előrehozott őszi szünetet hirdetett október 16-tól, amit nemrég október 26-ról meghosszabbítottak november 1-ig. Indokként fertőtlenítésre hivatkozott, de célja inkább az volt, hogy az épületeket elhagyják a blokádod fenntartó tanulók, így a kollégiumot is. Ekkor a hallgatók több terem, így az Ódry Színpad visszafoglalását is bejelentették, bár később nem jutottak be mindegyik terembe, miután nem kapták meg a kulcsokat.

Október 23-án az SZFE hallgatói tüntetést tartottak, amelyen sok ezren megjelentek, az Urániától majdnem az Astoriáig állt a sor.

Sok ezren tüntettek az SZFE szabadsága mellettA Műegyetemtől az Urániához vonultak, ahol beszédek hangzottak el.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Mikor táncolt utoljára? Minden egyes nap táncolok, mert terapeutaként párokkal dolgozom, ami azt jelenti, hogy rá kell éreznem a közös r
2020-11-29 20:00:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Közös ellenzéki listán tervezi az indulást a Momentum Mozgalom a 2022-es országgyűlési választásokon - jelentette be a párt elnöke vasárnap a Facebook-oldalán
2020-11-29 19:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusa nagyon aggódik a számok miatt
2020-11-29 19:48:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Rekordmagas az új fertőzöttek és az elhunytak száma is Müller Cecília: A plázákban c
2020-11-29 19:47:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Max Verstappen másodikként, Alexander Albon pedig harmadikként ért célba
2020-11-29 19:40:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Sztár mulató - ahol a sztárok mulattatnak! A magyar könnyűzenei élet kiválóságaival találkozhatnak a nézők, és együtt mulatozhatnak a Zenebutik csatornán
2020-11-29 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez