800 forintos különbség is lehet az órabérben, attól függően, az ország melyik részén dolgozik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
800 forintos különbség is lehet az órabérben, attól függően, az ország melyik részén dolgozik

Rendhagyó módon a második negyedév 1350 forintos szintjéhez képest néhány százalékos visszaesést mutatott a fizikai órabérek átlaga ? emelte ki a Trenkwalder  üzletágvezetője, Hamrák Viktor. A munkaerőkölcsönző mintegy hétezer fizikai dolgozó béradatait elemezte. Az átmeneti bércsökkenést szerintük egy pozitív változás magyarázza: a harmadik negyedévben a tavaszi leépítéseket követően a legtöbb helyen megkezdődött a létszámok visszatöltése. Azaz ismét növekedésnek indult az alacsonyabb beosztású és bérezésű, a korábbi elbocsátásokat leginkább megszenvedő betanított munkások aránya.

A régió szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes régiókban tapasztalható bérszintek között.

Míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 1100 és 1200 forint között mozgott az átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén 1600 forint körül alakult ez a mutató, Közép-Magyarországon pedig meghaladja az 1900 forintos szintet is. A magasabb bérkategóriákban kisebb volt az emelkedés

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke alig érte el a 4 százalékot.

Ennek magyarázata Gerendy Zoltán ügyvezető partner szerint az, hogy a középvezetők körében bizonyos szektorokban (ilyenek például a turisztika, a vendéglátás, vagy a rendezvényszervezés) komoly mértékű elbocsátások zajlottak az elmúlt fél év során, így jelentősen visszaesett a béremelési nyomás. A kedvezőbb bérezés helyett ebben az időszakban a biztonságos munkahely vált a fő prioritássá még a kevésbé veszélyeztetett szektorokban is (ilyenek például a szolgáltató központok, az SSC-k).

A harmadik negyedév végére azonban bizonyos szegmensekben újra nő az igény a megfelelő képzettségű és tapasztalatú középvezetők iránt. Ennek hatására a munkaerő-megtartás ismét fontos szemponttá válhat, ami a következő negyedévekben felgyorsíthatja a béremelések ütemét.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sportemberek versenyszellemét és elhivatottságát mindenki elismeri
2020-11-27 20:34:27 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vera alig hitt a szemének, mikor meglátta az ajtóban Ádámot
2020-11-27 20:30:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Éjjel-nappal próbál Détár Enikő és profi táncpartnere Baranya Dávid a Dancing with the stars következő élő show-jára
2020-11-27 20:29:32 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A nyársapáti Kali családot sosem vetette fel a pénz, de azt mondják, boldogok voltak egészen addig, ameddig egy furgon fékezés nélkül nem
2020-11-27 20:23:32 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Először az ország Toldija lett, aztán a világ legerősebb embere
2020-11-27 20:22:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nemcsak élményt, hanem ajándékokat is kaptak azok a gyerekek, akik Csondor Kata legújabb videóklipjében szerepelnek
2020-11-27 20:16:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez